Harrach Péter: a szülő testében bontakozó élet hatalmas érték, azt óvni kell!

Nem védi kellőképpen a magzatok egészségét a mai magyar szabályozás Harrach Péter szerint, ezért kiegészítené a Btk. magzatelhajtás bűntettét tárgyaló paragrafusát. A KDNP frakcióvezetője a múlt héti eset kapcsán nyilatkozott, amikor két kismama kábítószerezése miatt császármetszéssel kellett idő előtt világra segíteni a gyermekeiket. A politikus szerint már gyermekkorban tudatosítani kell, hogy a szülő testében bontakozó élet hatalmas érték, azt óvni kell.



Hiányos a magyar törvénykezés, amely nem védik kellőképpen a magzatok egészségét – mondta a hirado.hu-nak Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Párt (KDNP) parlamenti frakcióvezetője. A politikus annak kapcsán nyilatkozott, hogy két várandós nő kábítószert fogyasztott múlt héten, amitől olyan súlyos állapotba kerültek, hogy császármetszéssel kellett idő előtt világra segíteni a gyermekeiket.

„Ez nem tartozik a női önrendelkezés körébe"

A KDNP országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője szerint a múlt héten történtek mindenképpen felvetik a magzati egészség védelmének kérdését. Hangsúlyozta, véleménye szerint az, amit a két kismama csinált, illetve semmilyen más hasonló tett – a leendő gyermek állapotának veszélyeztetése – nem tartozik a női önrendelkezés körébe.

A kormánypárti frakcióvezető szerint a Büntető törvénykönyv (Btk.) magzatelhajtás bűntettét tárgyaló 163. paragrafusába lehetne betenni a magzatok egészségének védelméről szóló részt.

A politikus azt is hangsúlyozta, bár a meglehetősen hiányos törvényi háttéren is indokolt lenne változtatni, a joginál fontosabb a társadalmi, morális szint, vagyis a szemlélet alakítása, és így a törökszentmiklósihoz hasonló esetek megelőzése. Már gyermekkorban, a diákoknak el kell magyarázni, hogy ha egy élet bontakozik a szülő testében, akkor azt óvni kell, mert hatalmas érték. Ebben a szülőknek, az iskolának és a médiának is feladata van – tette hozzá.

Jelenleg a magzat ellen nem lehet bűncselekményt elkövetni

Ifjabb Balsai István ügyvéd az M1 aktuális csatornán azt mondta, a törökszentmiklósi kismamák ellen csak kábítószerrel visszaélés miatt lehet eljárást indítani. Jelenleg csak élő személy lehet a sértettje életellenes vagy testi épség elleni bűncselekménynek. A törvény szerint pedig az élet a szülési folyamat megindulásával kezdődik.

Vannak országok, ahol ettől eltérő a szabályozás, például az Egyesült Államok, ahol szövetségi törvény rendelkezik a meg nem született áldozatok védelméről. 38 tagállamban büntetőjogi védelemben részesül a meg nem született magzat – mondta az ügyvéd.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!