12 év családbarát és 8 év családellenes kormányzás volt az elmúlt húsz évben

Az elmúlt húsz évből 12 év telt el családbarát és 8 év családellenes kormányzással Magyarországon - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságpolitikáért felelős államtitkára kedden, a családtámogatási törvény megszületésének 20. évfordulója alkalmából rendezett konferencián, amin részt vett Harrach Péter a KDNP frakcióvezetője is, aki 1998 és 2002 között családpolitikáért felelős miniszter volt .

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője, Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságpolitikáért felelős államtitkára, Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnöke és Mészáros József, a Magyar Államkincstár elnöke a 20 éves a családtámogatási törvény című műhelykonferencián (Budapest, 2018.12.18. KDNP Fotó: Váli Miklós)

A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért szervezésében tartott tanácskozáson az államtitkár hangsúlyozta: amit az első Orbán-kormánynak1998 és 2002 között sikerült felépíteni, azt a következő balliberálisok nyolc évében próbálták lerombolni, így 2010-ben, amikor a nemzeti kormány újra kezdett építkezni, nem az 1998-as állapotokból indulhattak el, hanem sokkal nehezebb helyzetből.

Novák Katalin kiemelte: stabilitást, biztonságot és kiszámíthatóságot jelenette a családtámogatás kétharmados törvényi védelme, ezért kérnek erre felhatalmazást a nemzeti konzultáción. Bízik abban - tette hozzá -, hogy a konzultáció eredményeként olyan visszajelzéseket kapnak, amelyek alapján újabb családtámogatási döntések születhetnek 2019-ben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!