26. alkalommal szervezett tábort Magyarországon a kanadai Rákóczi Alapítvány

A kanadai Rákóczi Alapítvány immár 26. alkalommal szervezi meg a Rákóczi Magyarságismereti Mozgástábort határon túli magyar középiskolások részére. A tábor célja, hogy minél teljesebben bemutassa Magyarországot az erdélyi, kárpátaljai, felvidéki és délvidéki magyar fiataloknak, valamint hogy a résztvevők által otthonról hozott kulturális értékek közkinccsé váljanak.

Semjén ZsoltA tábor résztvevőit ez alkalommal Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke fogadta az Országházban (KDNP Fotó: Váli Miklós)

A táborban résztvevő 100 fiatal két hét alatt az ország sok nevezetességét végigjárhatja, persze minden évben kiemelkedő jelentőségű az Országház felkeresése, ahol prominens magyar közéleti személyiségekkel is találkozhatnak. Az idén Semjén Zsolt nemzetpolitikáért is felelős miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke fogadta őket, aki beszédében elmondta, hogy az ilyen programoknak, személyes élményeknek óriási jelentősége van a nemzeti identitás megőrzésében.

Semjén ZsoltA kormányfő-helyettes a fiataloknak a kabinet nemzetpolitikai célkitűzéseiről beszélt (KDNP Fotó: Váli Miklós)

„A magyar kormány ehhez a kereteket adja, de ezeket élettel csak akkor lehet megtölteni, ha személyes kapcsolat alakul ki a magyarországi magyarok és a külhoniak között” – nyilatkozta Semjén Zsolt. „Ezért gyűjtjük össze az egész Kárpát-medencéből, sőt a diaszpórából a fiatalokat, hogy barátságok legyenek, sok esetben szerelmek is kialakulnak, aztán az itteniek meglátogatják őket ott: az erdélyiek jöjjenek el Magyarországra vagy a Felvidékre, a felvidékiek jöjjenek ne csak Magyarországra, hanem Erdélybe, Kárpátaljára, és így tovább. Végső soron hajszálgyökerekkel hálózzuk be az egész Kárpát-medencét, ami élettel tölti meg az általunk biztosított kereteket” – magyarázta a nemzetpolitika célkitűzéseit.

Rákóczi Alapítvány táboraA táborban idén száz fiatal vett részt (KDNP Fotó: Váli Miklós)

A szervezőktől megtudtuk, hogy sok résztvevőnek ez az első útja Magyarországra, és egyben az egyetlen lehetőségük kisebbségben élő magyar sorstársaikkal találkozni. Ebből is erőt tudnak meríteni a kisebbségi sorban tapasztalt élmények és hatások elviseléséhez. A program során szerzett élményeket és kapott tudást, visszatérve a saját közösségeikbe már maguk fejlesztik, építik tovább.

Rákóczi Alapítvány táboraAz idei tábor résztvevői is megtekintették a parlament épületét (KDNP Fotó: Váli Miklós)

Rákóczi Alapítvány tábora

A Rákóczi Alapítvány munkásságát és értékőrző tevékenységét az Európai Parlament 2008-ban Nagy Károly-díjjal (Charlemagne Award) ismerte el. Eddig 3345 határon túli (erdélyi, kárpátaljai, délvidéki, felvidéki és kanadai) magyar fiatal vett részt a táborban.

Rákóczi Alapítvány tábora

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!