Kétféle lehetőség van: vagy azért tér vissza egy rokkantnyugdíjas a munka világába, mert teljes, vagy azért, mert csökkentett munkaképességű – jelentette ki Rétvári Bence, a KDNP alelnöke a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában. A visszavezetéshez az állam a kormányzati háttérintézményeket egyre inkább igénybe veszi – tette hozzá. Adókedvezménnyel is lehet ösztönözni, hogy több csökkent munkaképességűt alkalmazzanak a cégek – jegyezte meg az alelnök. Emlékeztetett rá, A mostani ellenzéki pártok – az alelnök szerint – a saját korábbi álláspontjukkal vitatkoznak. Hisz az MSZP választási programjában az volt, hogy azok, akik százezerszámra mentek nyugdíjba, azokat visszavezetik a munka világába.
Ha valaki egészségesként az elmúlt 5-10 évben rokkantnyugdíjas volt, azt csalásnak nevezzük - jelentette ki Rétvári Bence, aki hozzátette, a csalók nincsenek többségben, de sokan vannak. Ők valószínűleg dolgoztak eddig is, csak feketén. Most is ezt kell tenniük, csak legálisan – mondta a KDNP-s politikus.
Rétvári Bence elmondta: a Parlament előtt van a Btk. módosítása, ami a kiskapukat zárja le, azok elől, akik bármilyen költségvetési vagy tb-csalást követnek el. Büntethetők legyenek, meglegyen az elrettentő hatás; jogosulatlanul, indokolatlanul senki ne vegyen igénybe állami pénzeket – sorolta.
A mostani ellenzéki pártok – az alelnök szerint - a saját korábbi álláspontjukkal vitatkoznak. Hisz az MSZP választási programjában az volt, hogy azok, akik százezerszámra mentek nyugdíjba, azokat visszavezetik a munka világába, az '50-esekre külön programot fejlesztenek ki – mondta Rétvári. AZ LMP egyértelművé tette, hogy bizonyos foglalkozásokhoz tartozó automatikus korai nyugdíjazást csökkenteni kell. A Jobbik volt a legegyértelműbb - jelentette ki Rétvári Bence, a párt programjában a korengedményes és rokkantsági ellátásokat felülvizsgálják. Mindegyik párt ugyanazt mondta egy évvel ezelőtt, míg ma megváltozott a hozzáállásuk; szembemennek a saját programjukkal ezeken a területeken – magyarázta a politikus.
Az új alaptörvény kapcsán bányászokra, vegyészekre, művészekre nem fog vonatkozni a felülvizsgálat, de van 29 ezer rendvédelmi dolgozó, aki az 57. életévét nem töltötte be. Náluk vizsgálja meg a kormány, ki munkaképes.
Átlagosan 180 ezer forintos nyugdíjakat kapnak ezek az emberek. A kormány a munkába visszavezetés kapcsán nem szeretnék, ha volumenében anyagilag rosszabbul járnának ezek a volt dolgozók. Azért mentek el sokan nyugdíjba, mert az MSZP olyan nyugdíjszabályokat dolgozott ki a részükre, amely 30-40 ezer forint többletet jelentett nyugdíjként a nettó keresetükhöz képest – állapította meg Rétvári Bence. Akik munkaképesek, azokat közrendvédelmi feladatok ellátására szeretné a kormány visszahívni – mondta.