Advent első vasárnapján

„Az ádventi várakozás hasonlít a megemlékezéshez, de valójában mindennél távolabb áll tőle. Valódi várakozás. Pontosabban úgy, ahogy a szeretet mindennél valóságosabban vágyakozik az után, akit magához ölel és örök újszülöttként a karjai között tart.”

(Pilinszky János)

Advent

A Kereszténydemokrata Néppárt Országos Válsztmánya december 1-jei ülésén, Advent első vasárnapjának előestéjén Varga László nyugalmazott református püspökhelyettes és Kiss Antal István görög katolikus lelkész osztotta meg gondolatait a hallgatósággal, majd közösen meggyújtották az adventi koszorú első gyertyáját.

Advent