Alantas gúnnyal ágyúzott kereszténység

Egy ítélőmester, aki emberek sorsáról dönt, azzal a szélsőséges megfogalmazással élt, hogy

a megjelent karikatúra jópofa, az átlag magyar állampolgár viccként fogja fel. 2015-ben Párizsban egy hasonlóan jópofa rajz miatt 12 ember halt meg és további 11-en megsebesültek.

Igaz, az a rajz egy másik vallást gyalázott meg.

A felperes, Vejkey Imre KDNP-s képviselő indítványát úgy utasította el a Fővárosi Törvényszék, hogy ő maga fel sem szólalhatott a tárgyaláson. Az ítélkező testület által kirekesztett kereszténydemokrata politikus a KDNP jogász végzettségű frakcióvezető-helyettese, 2018 óta az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának elnöke, valamint a parlamenti imacsoport vezetője is. Őt kérdezte a Gondola.

Vejkey ImreDr. Vejkey Imre, az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának elnöke, a KDNP frakcióvezető-helyettese, pártügyész (KDNP Fotó)

-  Elnök úr, Ön 2020 tavaszán nyújtott be keresetet egy ultrabaloldali lap szélsőséges rajzolójának Jézus Krisztust és Müller Cecíliát alantas módon kigúnyoló ábrázolása miatt. Miből gondolta, hogy a vallásgyalázás nem fér bele a sajtószabadságba?

- A megfeszített Jézus Krisztust gyalázó karikatúra ellenében, valóban keresetet nyújtottam be a bírósághoz a Keresztény közösség tagjainak emberi méltósága megsértése és vallásszabadsághoz fűződő személyiségi joga megsértése jogcímén, de nem mint a Parlament Igazságügyi bizottságának elnöke, és nem mint frakcióvezető-helyettes, hanem mint keresztény magyar állampolgár.

Azért pereltem a Népszavát, mert a megfeszített Jézus Krisztust gyalázó karikatúra kigúnyolja a keresztény vallási közösségünket és semmibe veszi keresztény hitünket! Mindezzel pedig provokálja a keresztény embereket, de egyben minden jóérzésű embert is!

A sajtószabadság és a véleménynyilvánítás szabadságának helyes gyakorlása megkövetelné, hogy a közlés tartalmát tekintve legyen tisztességes és tartsa tiszteletben a vallási közösségek törvényes jogait és a közösség tagjainak emberi méltóságát is! Ez a jelen esetben nem történt meg, így

a vallásgyalázó gúnyrajz nem csak erkölcsi normáinkba ütközik, hanem az Alaptörvénybe és a Ptk-ba is!

Mindez azt jelenti, hogy a gúnyrajz által keresztény közösségünk jogai sérültek! A vallásgyalázás pedig nem fér bele a sajtószabadságba! Nem tehetjük lejjebb le a lécet azért, mert azt a Népszava és a bíróság nem ugrotta meg!

-  Ön hiába jelent meg személyesen a tárgyaláson, felperesként egy árva szót sem szólhatott. Még a statáriális bíróság is megadja a vádlottnak a lehetőséget, hogy az utolsó szó jogán mondjon valamit. Például Nagy Imre szabadon elmondhatta, hogy „Kegyelmet nem kérek." Miért félt Öntől a bírónő?

- A bírónő nem tőlem, hanem az igazságtól félt! Pedig az igazság szabaddá tesz! Az igazság birtokában én szabad emberként vettem részt a tárgyaláson, de olyan teljesen szürreális jelentek játszódtak le, hogy keresztényként másodrangú állampolgárnak éreztem magam a bíróságon! Mondhatni, kommunista időket megszégyenítő jelenetek zajlottak le a bírósági tárgyaláson! Felperesként személyesen egy árva szót sem szólhattam, pedig még a statáriális bíróság is megadja a vádlottnak a lehetőséget, az utolsó szó jogán mondjon valamit!

Úgy éreztem magam, mint Pelikán a Tanú című filmben – mikor a vádirat helyett már az ítéletet kapta!

De ez még nem az ügy csúcspontja, ugyanis ezenkívül az történt, hogy a bírónő amint megnyitotta az érdemi tárgyalást, már lényegében azonnal ítélethirdetésre be is rekesztette azt, mondván: minden ténybeli és jogi kérdéssel tisztában van! Így történt meg, hogy maga az ítélethirdetés többszörösen tovább tartott, mint a tárgyalás!

Az ítélethirdetést úgy éltem meg, hogy minden mondata egy-egy ütés volt az Úron, egy-egy ütés volt rajtam, és egy-egy ütés volt keresztény közösségünkön.

Természetesen fellebbezek, ha kell az Alkotmánybíróságig, vagy akár az Európai Emberi Jogi Bíróságig is elviszem az ügyet!

Visszautasítom, hogy keresztényként másodrangú állampolgár legyek a magyar bíróságon!

A teljes beszélgetés a Gondola.hu portálon olvasható.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!