Átadták a baptista gyülekezet megújult imaházát Békéscsabán

Keresztény hit nélkül Európának vége – mondta Soltész Miklós szombaton Békéscsabán, a baptista gyülekezet megújult imaházának átadóján.

Békéscsaba, baptista imaház

A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte, „nem olyan természetes”, hogy egy kormány és az egyházak között támogató együttműködés van; „a világon szinte nincs is ilyen”.

Ha ezt fel merjük vállalni a következő évtizedekben is, nem kell szégyenkeznünk. „Európának most van mit” – jelentette ki, megjegyezve, hogy néhány hete újította meg a magyar kormány a baptista egyházzal korábban kötött megállapodást. A politikus szólt arról, hogy a békéscsabaiaknak, bármely felekezethez és nemzetiséghez tartoznak is, fontos a keresztény hit. Ha nem akarjuk, hogy ennek vége legyen, támogatni kell az ilyen közösségeket – mondta a KDNP alelnöke.

Soltész MiklósSoltész Miklós emlékeztetett, 270 millió forintból a békéscsabai mellett jelenleg 16 másik városban is zajlik a baptista imaházak felújítása és egyéb szeretetszolgálati beruházások. Néhány hónap múlva elkészül Budapesten, a Benczúr utcában a baptista központ; az M7-es autópályának pedig „éke” a Baptista Szeretetszolgálat raktárépülete – közölte. Aláhúzta, az elmúlt tíz év „aranykor” volt a baptisták számára, akik a köznevelésben-közoktatásban, valamint a szociális és karitatív tevékenységekben egyre nagyobb feladatokat vállalnak át az államtól.

Hozzátette, a jövőben a határon túli magyar közösségekkel való kapcsolatrendszer kialakításában vállalhatnak még szerepet a baptisták, valamint segíthetik azokat a román fiatalokat, akik elhagyják az ortodoxiát, de keresik az utat Jézushoz.

Békéscsaba, baptista imaházHerczeg Tamás (Fidesz) országgyűlési képviselő köszöntőjében kiemelte, a kormány „kiemelt fontosságúnak tartja” az egyházi terek megújítását. Békéscsabán a baptista imaház megújulása mellett megújították a katolikus és az evangélikus nagytemplomot, és zajlik az evangélikus kistemplom korszerűsítése. „Jó az irány, ha a Jóisten akarja, ez így is marad” – fogalmazott.

Hozzátette, a békési megyeszékhelyen a katolikus és evangélikus egyház mellett már a baptista is tart fenn általános iskolát.

Varga Tamás, Békéscsaba alpolgármestere felidézte, hogy a városban 1895-ben alakult meg az első baptista gyülekezet. A jelenlegi imaház alapköveit 1974-ben tették le, 1975-re meg is épült. „Negyvenhat év után újabb mérföldkőhöz érkezett a gyülekezet” – utalt a mostani felújításra.

Békéscsaba, baptista imaházKiss Péter, a Magyarországi Baptista Egyház operatív igazgatója úgy fogalmazott: „egy otthon újult meg”, aminek Magyarország teljes baptista közössége, mind a háromszáz gyülekezet örül.

A 68 tagú békéscsabai baptista gyülekezet imaházának felújítása 2020 augusztusában kezdődött. Energetikai korszerűsítés zajlott, kicserélték a nyílászárókat, megújították a hűtés- és fűtésrendszert, a világítást, a bútorokat, felújították a hangosítást. Idén tavasszal hőszigetelték az épületet, megújult a tetőszerkezet, az ereszcsatornák és térkőburkolatot kapott az udvar.

A felújításra mintegy 50 millió forintot fordítottak, a gyülekezet tagjai is összeadtak több milliót, sokan ingyen munkával vagy alapanyaggal járultak hozzá a beruházáshoz. A kormány 41 millió forint támogatást adott.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!