Átadták a felújított gúthi vadászházat

A fenntartható vadászat fontosságát hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke kedden a Zöldház néven ismert, több mint félmilliárd forintból felújított gúthi vadászház átadásán.

Semjén Zsolt azt mondta, „fenntartható vadászat nélkül nincs sem fenntartható erdőgazdálkodás, sem fenntartható agrárgazdálkodás, nincs vadgazdálkodás, és nincs természetvédelem sem”.

Semjéngf

A kereszténydemokrata politikus kitért a tavalyi vadászati világkiállításra, amely szerinte „a 21. századi Magyarország legnagyobb rendezvénye” volt. A kiállításhoz kapcsolódó 1500 programot több mint 1,6 millió ember kereste fel, csak a Hungexpo területén rendezett kiállításra 640 ezren látogattak el – tette hozzá.

Semjén Zsolt fontosnak nevezte, hogy minél többen keressék fel az erdőket, mert mindenkinek nagy szüksége van „az Isten által alkotott természetre”. A politikus megfogalmazása szerint a felújított gúthi Zöldház „építészeti remekmű”.

Vadász

Nagy István agrárminiszter az állami erdőgazdaságok fejlesztéseiről beszélt, kiemelve, hogy a korábbi időszakokban soha nem látott nagyságrendű fejlesztéseket hajtottak végre a társaságok, 27 milliárd forint erdei turisztikai fejlesztést valósítottak meg, amelyek nyomán magas színvonalú erdei turisztikai szálláshelyek és egyéb, a kilátótól a kisvasutakig terjedő attrakciók jöttek létre.

A magyar állami erdészeteknek, köztük a Gúthi Erdészetnek is jelentős feladata van abban, hogyan „ragad át” a természetközeliség az emberre, aki egyre messzebb él a vidéktől. Ugyanakkor a koronavírus-járvány megmutatta mennyire szükségük van az embereknek arra, hogy a természetbe menjenek – fűzte hozzá.

Guthi vadászház

Az erdő mindig más arcát mutatja: este, reggel, télen, nyáron, napsütésben, eső előtt, folyamatosan énekel az erdő, vagy a madarak hangját, vagy a fák susogását lehet hallani, és aki egyszer elmegy oda, talán otthon, a városban is kevésbé töri le az ágakat, vagy dobja el a szemetet - fogalmazott a miniszter. Fontosnak nevezte a természetközeliség jótékony hatását azért is, hogy az erdészetek erősítsék az erdők jóléti szerepét.

vadd

Tasó László, a térség fideszes országgyűlési képviselője is az erdők megnyitását szorgalmazta. Utalt arra, hogy a Nyírerdőnél az első lépés megtörtént, amikor húsvétkor megnyitották az első erdei turisztikai útvonalat, és ezt szerinte többnek is kell követnie.

A gúthi vadászház 568 millió forintból újult meg, a beruházást a Nyírerdő Zrt. saját forrásból finanszírozta - ismertette Szalacsi Árpád, a cég vezérigazgatója.

A helyi védelem alatt álló épület a két és fél évig tartó beruházás során külső megjelenését megtartva belül teljesen megújult. Korszerűsítették a gépészetet, a konyhát, az öt szobában és két apartmanban pedig egyszerre 14 vendéget tudnak fogadni színvonalas körülmények között – mondta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!