Átadták a Katolikus Karitász új pécsi központját

Átadták a katolikus egyház hivatalos segélyszervezete, a Katolikus Karitász új pécsi központját szerdán. Herczegh Anita, az államfő felesége az eseményen hangsúlyozta: segíteni igazából csak szeretetből lehet. Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár hozzátette: a karitatív szervezetek a koronavírus-járvány elmúlt három hónapjában gyors és hatékony támogatást nyújtottak rászorulóknak, a kormány pedig hitelfizetési moratóriummal, bértámogatással segített a magyar családokon, megelőzve, hogy sok százezren kerüljenek utcára.

Herczegh Anita és Soltész MiklósHerczegh Anita, a köztársasági elnök felesége és Soltész Miklós államtitkár, a KDNP alelnöke (KDNP Fotó: Váli Miklós)

Herczegh Anita szavai szerint „Péter apostol, a Pécsi Egyházmegye védőszentje arra hív bennünket, hogy állandóan, teljes szívünkből szeressük egymást” és a Katolikus Karitásznak is ez adja a lényegét. A karitász szeretettel működő közösség, tagjai azok, akik adományt adnak és azok is, akik kapnak, ereje nem az intézményben, hanem tagjainak lelkében rejlik – mondta.

Herczegh Anita

A köztársasági elnök felesége az eseményen – többek között Őri László (Fidesz–KDNP), a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke és Hoppál Péter (Fidesz) országgyűlési képviselő jelenlétében – utalva arra, hogy a pécsi fejlesztés az Emberi erőforrás fejlesztési operatív program  pályázati támogatását élvezi, arra hívta fel a figyelmet, hogy azokat is segíteni szükséges, akik másokon akarnak segíteni. Egyúttal azt kívánta, „teljen meg a központ cselekvő szeretettel, és akkor az egész közösség javára válik”.

Herczegh Anita és Soltész MiklósSoltész Miklós (KDNP), a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára közölte: a humánerőforrás-bázisként működő új pécsi központ kialakítása a Katolikus Karitász három és fél évig tartó 650 millió forintos beruházási programjának része, amelynek keretében logisztikai központ épült Székesfehérvárott és a Borsod megyei Felsőzsolcán a karitatív tevékenység támogatására.

A Katolikus Karitászon kívül más karitatív szervezetek, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Baptista Szeretetszolgálat, vagy a Magyar Református Szeretetszolgálat hasonló összegből több tucat raktárt, vagy a pécsihez hasonló épületet építettek, újítottak meg az elmúlt időszakban – jelezte.

Soltész Miklós

Soltész Miklós kitért arra, hogy a karitatív szervezetek a koronavírus-járvány elmúlt három hónapjában gyors és hatékony támogatást nyújtottak rászorulóknak, a kormány pedig hitelfizetési moratóriummal, bértámogatással segített a magyar családokon, megelőzve, hogy sok százezren kerüljenek utcára.

Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója a fejlesztéseikről szólva rámutatott, hogy az 1991-ben újjáalakult Katolikus Karitásznak nagy szüksége volt országos tevékenységének, jelenlétének megerősítésére, azon belül logisztikai kapacitásainak bővítésére, szociális, humanitárius szolgáltatásai színvonalának javítására, azok hatékonyságának növelésére.

Pécsi Karitász

„A karitatív szolgálathoz elsősorban szeretetre van szükség, de a segítségnyújtás eredményességét növeli a szaktudás, a szervezettség és az infrastruktúra is” – tette hozzá.

A Janus Pannonius utcában álló 18. századi épület felújításával kialakított pécsi központról elmondta, hogy nagy szerepet tölt be a szervezet helyi és egyházmegyei feladatellátásában, háttérbázisa lesz a karitász ormánsági felzárkóztató programjának, ezáltal hozzájárul a mélyszegénységben élő, krízishelyzetbe került családok támogatásához, a hátrányos helyzetű gyerekek fejlesztéséhez.

Udvardy GyörgyUdvardy György veszprémi érsek, a Pécsi Egyházmegye apostoli kormányzója a létesítmény megáldásakor az emberek és a segélyszervezetek egymás közötti kapcsolataira, és egyebek mellett a Katolikus Karitász és a rászorulók közötti kapcsolatokra kérte „az Úr áldását”. Mint mondta, a kapcsolat az, amely a koronavírus-járványban a legjobban hiányzott az embereknek.

Udvardy György

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!