Az édesanyák szeretetéért nem tudunk elégszer köszönetet mondani!

Anyák napja az egyik legkedvesebb ünnepünk, hiszen édesanyánk szeretete meghatározó élménye és alapja egész életünknek. A bizalom, a hála, a megbocsájtás, a figyelmesség, az önzetlenség képessége mind ebből az első kapcsolatból erednek.

A gyermekekért érzett felelősségük és odaadásuk alapjaiban határozza meg társadalmunkat, legalapvetőbb közösségeinket: családjainkat. Világszinten is egyedülálló az a magyar kormányzati erőfeszítés, ahogy a családokat támogatjuk. Az első házasok kedvezménye, az otthonteremtést segítő CSOK és a babaváró hitel mellett legújabban a csecsemőgondozási díj megemelése is azt a célt szolgálja, hogy a gyermeket vállalók kiszámítható körülmények között éljenek.
Nekünk politikusoknak az a dolgunk, hogy mindent megtegyünk azért, hogy a magyar családok jövője és kilátása minél gondtalanabb legyen. Segítsük ezt a valódi szeretetközösséget, a szülőket, s különösen az édesanyákat. 

Egész társadalmunk érdeke, hogy a felnövekvő nemzedék jól működő, érzelmileg kiegyensúlyozott, boldog családokban nőjön fel.

Ennek alapjai az édesanyák, akiknek az életünket köszönhetjük, és akiknek odaadó szeretetéért nem tudunk elégszer köszönetet mondani.
Most, a világjárvány kapcsán is megtapasztalhattuk, hogy a nagymamák, édesanyák családban és a munkahelyükön való helytállásáért nem lehetünk elég hálásak nekik!

Dr. Simicskó István
frakcióvezető

 

 

 

Kép: freepik.com

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!