Az élelmiszerpazarlás mérséklése össztársadalmi érdek

Az élelmiszerhulladék mennyiségének csökkentése, és ezáltal az élelmiszerpazarlás mérséklése össztársadalmi érdek - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter az élelmiszermentésről szóló sajtótájékoztatón az Agrárminisztérium szerdai tájékoztatása szerint.  

A tárcavezető emlékeztetett, hogy a világviszonylatban a megtermelt élelmiszer harmada soha nem kerül elfogyasztásra, az Európai Unióban évente mintegy 90 millió tonna, míg hazánkban a teljes magyar élelmiszerláncban  600 ezer tonna élelmiszer vész kárba.

Soltész Miklós és Nagy István

Nagy István (képünkön balra) kiemelte, az unió azonban idén tavasztól már lehetővé tette a lejárt minőségmegőrzési idejű, így kereskedelmi forgalomban nem tartható, de emberi fogyasztásra alkalmas termékek karitatív célra történő felajánlását. Ezzel a kereskedelmi szektorban jelentősen megnövekedett az élelmiszermentésbe bevonható termékek mennyisége, így szükségessé vált a kapcsolódó újraelosztási rendszer továbbfejlesztése - tette hozzá Nagy István.

A miniszter a közlemény szerint felhívta figyelmet arra, hogy ennek a problémakörnek a kezelését célozza az élelmiszerpazarlás megelőzéséről szóló törvény, amelynek célja kettős: a kereskedelmi élelmiszerhulladék csökkentésén túl, a feleslegessé váló mennyiség eljuttatása a rászorulók részére karitatív szervezetek közreműködésével.

Hangsúlyozta,

a fő cél az, hogy hazánkban a kiskereskedelmi láncban a jelenlegi éves 60 ezer tonna veszendőbe menő élelmiszerből, az eddig megmentett 10 ezer tonnányi mennyiséget feljebb tornásszuk

a létrejövő Élelmiszermentő Központ koordinatív közreműködésével.

Nagy István szerint ezzel a lépéssel is sikerül majd kiszűrni a nyerészkedő, tisztességtelen szereplőket, hiszen elődleges cél megakadályozni az ilyen termékekkel történő visszaéléseket, a fogyasztók megtévesztését. Hozzátette azt is, hogy a létrejövő központ nem írja felül és nem veszi át az egyes kereskedelmi szereplők kialakult élelmiszermentési intézkedéseit - írták.

Soltész Miklós és Nagy IstvánSoltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Karitatív Tanács elnöke elmondta:

a hazai karitatív szervezetek eddig is részt vettek az élelmiszermentésben, de a jövőben még nagyobb léptékben tudnak bekapcsolódni ebbe a munkába.

Ezt is segíti, hogy a Karitatív Tanács tagszervezetei a kormánnyal együttműködésben az elmúlt években az Európai Unióban egyedülálló beruházássorozattal logisztikai központokat hoztak létre országszerte, ezeket jól tudják majd használni az élelmiszermentésben is. Ugyanakkor a speciális többletfeladat ellátásához, a szükséges tárgyi és személyi feltételek biztosításához

a kormány 2022-ben szervezetenként 350 millió forint támogatást nyújt a Karitatív Tanács tagszervezeteinek

- áll a közleményben.

Az államtitkár szerint az országos lefedettséggel és több évtizedes tapasztalattal rendelkező karitatív szervezetekkel a jövőben még hatékonyabban végezhető az élelmiszermentés.

Az államtitkár megköszönte a Karitatív Tanács tagjainak egész éves helytállását, hangsúlyozva, hogy a hat legnagyobb hazai karitatív szervezet soha nem tért ki a pluszfeladatok vállalása elől. Kivették részüket a koronavírus-járvány elleni küzdelemből, a járvány miatt árván vagy félárván maradt gyerekek segítéséből, a horvátországi földrengés okozta károk elhárításából, most pedig készséggel kapcsolódnak be az élelmiszermentés magasabb szintre emelésébe is - mondta.

Soltész Miklós szerint, ha sikerül a jelenleginél nagyobb mennyiségű élelmiszert megmenteni, az jelentős további támogatás lesz a segítségre szoruló embereknek, illetve az őket segítő, gondozó intézményeknek, szervezeteknek - áll a közleményben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!