Az igazság a mi oldalunkon áll! - Az európai parlamenti vita margójára

A gonosz világ koncentrációjának attribútuma szeptember 11-e, nemcsak az ikertornyok elleni 2001. évi terrortámadás okán, hanem az alapító atyák által megálmodott keresztény kultúrán alapuló Európai Egység 2018. szeptember 11-én történt szétverésének okán is.

Vejkey Imre, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezető-helyettese szerdán sajtótájékoztatón mondta el a KDNP álláspontját a Sargentini-jelentés vitája kapcsán. Az alábbiakban ezt szó szerint ismertetjük.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

2018. szeptember 11-e tehát szomorú és bizarr fejezete, a Konrad Adenauer, Robert Schuman és De Gasperi által megálmodott Európai Uniónak, az általuk megírni kezdett könyvnek, melynek most az utolsó lapjai íródnak.

Európa, ma nagy veszélyben van, mert Európai parlamenti képviselői tévednek úgy Európa gyökerei, mind Európa pozíciója tekintetében!

Úgy tesznek, mintha az európai civilizáció betetőzésénél tartanánk, holott valójában azon munkálkodnak, hogy elkobozzák otthonainkat!

Szószólói rögeszmés előítéletekkel viseltetnek a keresztény múltunk iránt, az általuk kialakított jelent, pedig feltartóztathatatlan progresszív jövőként ábrázolják!

Álomvilágában élnek, azt képzelik, hogy a történelem az ő oldalukon áll. E hit gőgöt és megvetést plántál beléjük, így nem képesek belátni, milyen hibákkal terhes a nemzeten túli, és a keresztény kultúrán túli világ, amelyet építenek. Sőt, azt sem ismerik fel, hol is keresendő a tisztes emberi viselkedés forrása.

Európa keresztény gyökereit nem veszik tudomásul, sőt kifejezetten tagadják. egyidejűleg azonban óvakodnak attól, nehogy bármivel is megsértsék a muzulmánokat, akikről azt képzelik, hogy örömmel veszik majd át az ő világi, multikulturális világképüket.

Olyannyira elvakította őket egy utópikus jövő hiú és öntelt ábrándja, hogy már ösztönből is elfojtják a mi nemzeti-keresztény véleményünket, mindezt természetesen a „szabadság” és a „tolerancia” nevében!

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ne feledjék, az igazi Európa a kereszténység jegyét viseli magán!

Az igazi Európa védjegye a nemzetállam!

Ne feledjék azt sem, hogy éppen a kereszténység forradalmasította a férfi és a nő viszonyát, és minden korábbival összehasonlíthatatlan hangsúlyt helyezett a szeretetre és a kölcsönös hűségre.

Ne feledjék azt sem, hogy az igazi Európa a klasszikus hagyományból merítkezik. Az ókori görög és római irodalomban magunkra ismerünk: európaiságunkhoz tartozik, hogy nagyságra törekszünk, ez pedig a legfőbb klasszikus erény.

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ne adjuk fel elődeink álmát!

Ne adjuk fel alapelveinket és mércéinket, vagyis ne adjuk fel a szabadságunkat és Istenbe vetett hitünket, még akkor sem, ha az európai parlament és a bizottság hangja hangosabb a miénknél!

Ők ugyanis nem a többség, csak egy hangos kisebbség!

Mi hiszünk a jó szándékú emberek millióiban, akik értékrendszere radikálisan eltér az övékétől!

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Soha ne feledjék, hogy az ő szekularizmusuk a mi nemzeti-keresztény civilizációnkkal szemben mennyire káros!

Káros, mert kényszerrel, szabályokkal és rendeletekkel ki akarják irtani a szíveinkben és a lelkeinkben élő hitet, mondván megszabadítanak bennünket a múlt babonáitól, az általuk rossznak tartott egész zsidó-keresztény hagyománytól!

Ebből azonban mi nem kérünk! Nem kérünk az ő Istentelen, hamisan progresszív jövőjükből! Nem kérünk a gondolatrendőrségükből, mely már a mai szavazáson is büntetni akar!

Ebben a harcban jó magyarnak lenni!

Büszkék vagyunk arra, hogy támadnak minket ezeréves értékeink miatt, különösen pedig annak okán, hogy a spirituális ébredés időszakáét éljük Magyarországon.

Az igazság a mi oldalunkon áll! A mi oldalunkon, és árad mint a víz!

Ők ettől félnek, ettől rettegnek! Vagyis attól, hogy egyre több követőnk lesz a velük szembeni ellenállás területén, s ezáltal egyre több nemzet fog nekik ellentmondani!

Egyre több nemzet fog ellentmondani a hazug és erkölcstelen birodalmuk felállításának, mert rájönnek, hogy éppen ők az egyik fókusza a mai gonosz világnak!

Ők nem a gulágon, kápóként próbálnak irtani bennünket, hanem fehérgalléros bűnözőként! De soha ne felejtsék, a harcban melyet vívunk, a végső győzelem nem az övéké lesz!

Hiába próbálják emberek millióit megfosztani Istentől, ezen törekvésük kudarcra van ítélve, még akkor is, ha az embereket az istenné válás ígéretével kecsegtetik.

Küzdelmünk velük szemben tehát nem anyagi, hanem spirituális jellegű.

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Európa ma nagy veszélyben van, mert mai fővédnökei, az egyetemes emberi jogokból ácsolnak maguknak hamis kereszténységet! Azzal büszkélkednek, hogy minden korábbinál szorosabban kötődnek az emberi szabadsághoz.

Európában ma a hamis szabadság eszméje uralkodik, mert olyan emberek irányítják Brüsszelből, akik felszabadítónak érzik magukat, túlkapásaikat pedig erkölcsi vívmányok módjára ünneplik.

Ne feledjék Pál apostol rómaiakhoz írt sorait: „Akiket Isten lelke vezérel, azok Isten fiai.”

Európa ott kezdődik, ahol ráébred az ember az Istenhez tartozás tudatára. Ez volt a mi népünk életében is a fordulópont, amikor felvettük a kereszténységet, bár volt előtte is gazdag történelmünk és hagyományunk.

Európa ott kezdődik, ahol a szolgaélményt felváltja az, hogy mindannyian Isten fiai és leányai vagyunk.

Ne feledjék, a magyarság jövője, a lelkekben dől el!

Fogjunk még jobban össze, tegyünk ezért még többet!

 

 

Dr. Vejkey Imre

a KDNP frakcióvezető-helyettese

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!