Azbej Tristan: Életeket szeretnénk menteni, jövőképet akarunk adni

A szíriai konfliktus legfőbb áldozatai a gyermekek - mondta Mario Zenari bíboros, szíriai apostoli nuncius hétfő este Budapesten. A bíboros a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tartott előadásában kiemelte: Szíriát nyolc éve teljesen váratlanul öntötte el az „erőszakáradat".

Azbej Tristan (KDNP), a miniszterelnökség üldözött keresztényekkel foglalkozó államtitkárságának vezetője a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 2019.01.21-én (KDNP fotó: Váli Miklós)

A brutalitás pedig elsősorban a kisebbségeket, leginkább a keresztényeket sújtotta, és közülük is a legvédtelenebbek, a nők és a gyermekek szenvedtek a legtöbbet. Soha, egyetlen konfliktusban sem mészároltak még le ennyi gyermeket és erőszakoltak meg ennyi nőt - mondta. Mario Zenari kitért arra: a háború több mint félmillió áldozatot követelt, több mint másfél millióan sebesültek meg, a lakóházak 35 százaléka megsérült, minden harmadik iskolát leromboltak és a kórházak és egészségügyi központok több mint a fele elpusztult vagy használhatatlanná vált.

Mario Zenari Mario Zenari bíboros, szíriai apostoli nuncius  a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 2019.01.21-én (KDNP fotó: Váli Miklós)

A szíriaiak több mint hetven százaléka mélyszegénységben él és mintegy hatvan százalékuk munkanélküli - mondta a bíboros. Hozzátette: a „legnagyobb seb" nem az épületek pusztulása, hanem a keresztények kivándorlása Szíriából. A keresztények nagy mértékben járultak hozzá Szíria gazdasági és kulturális fejlődéséhez, az elvándorlók pedig elsősorban a képzettebb fiatalok, így tehát tovább romlik az ország helyzete.

Ráadásul többnyire a férfiak mennek el, a Szíriában maradó keresztény lányok így egyre kevésbé találnak maguknak keresztény férjet, és nagy valószínűséggel muszlim férfihez mennek hozzá - mutatott rá. A bíboros beszélt a keresztény szervezetek felbecsülhetetlen értékű helytállásáról is.

Elmondta, a nemzetközi támogatással a helyi keresztény egyházak által működtetett kórházak nemcsak keresztény betegeket gyógyítanak, a muszlimok pedig sokszor a kórházban csodálkoznak rá, hogy azoktól kapnak segítséget, akiket hitetleneknek neveztek. Ezek az egészségügyi központok tehát nemcsak gyógyítanak, a békés együttélést és az evangélium hirdetését is szolgálják - tette hozzá Mario Zenari.

Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a magyar kormány üldözött keresztényeket segítő Hungary Helps programjának két célja van Szíriában. Egyrészt életeket szeretnének menteni, másrészt jövőképet, perspektívát akarnak adni az embereknek. „Korunk nagy kihívására, a gazdasági, humanitárius és az ezzel összefüggő migrációs válságra különböző válaszok születtek" a világon, és „mi úgy gondoljuk, hogy a nyugati kormányok válaszai nem kielégítőek". Ők a migrációt támogatták, meghívták az embereket, hogy hagyják el szülőföldjüket, velük szemben Magyarország azt mondja, hogy minden ember alapvető érdeke, hogy a szülőföldjén maradhasson - mondta az államtitkár.

A kormány célja, hogy "ne a bajt hozzuk Európába, hanem a segítséget vigyük oda, ahol a baj van". Ezért hozták létre a Hungary Helps programot, amelyen keresztül segítenek Irakban, Jordániában, Libanonban, Szíriában, Egyiptomban és Nigériában is. Kitért arra, hogy csak Szíriában öt iskola működését támogatják, és segítik a szintén szíriai nyitott kórházak programot is.

Szíriában ugyanis a kórházi ellátást biztosító intézmények több mint a fele elpusztult, és az ellátás hiánya miatt több ember hal meg, mint amennyit meggyilkoltak a háborúban - tette hozzá Azbej Tristan.

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára azt mondta, hogy míg a „nagy országok, birodalmak állampolgárai", ha konfliktus sújtotta régióba látogatnak, azonnal meg akarják oldani a több évszázada fennálló problémákat, addig a kis országok, így Magyarország is úgy gondolja, hogy nem képes igazságot szolgáltatni, nem tudja megoldani a konfliktusokat. „Azt viszont azonnal megéreztük, hogy vannak barátaink azokon a területeken, akiken nem azért kell segítenünk, mert geopolitikai értelemben ez érdekünkben áll, hanem mert ők emberi értelemben vett szövetségeseink, testvéreink" - fogalmazott.

Az elmúlt három évben a magyar politikai, gazdasági és kulturális elit rengeteget tanult, mert felismerte ezt a szövetséget, ezt a természetes összetartozást a közel-keleti keresztényekkel - tette hozzá Orbán Balázs.

Juhász HajnalkaJuhász Hajnalka (b) miniszteri biztos, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője, a Külügyi Bizottság alelnöke a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 2019.01.21-én (KDNP fotó: Váli Miklós)

Giampaolo Silvestri, a szíriai nyitott kórházak programot koordináló AVSI Alapítvány főtitkára ismertette: az alapítványnak 31 országban 179 programja van. Elsősorban az oktatást és az élelmiszerellátást szeretnék biztosítani a háború sújtotta országokban.

Elmondta: a nyitott kórházak programot azért hozták létre, hogy gyógyszerekkel, gyógyászati segédeszközökkel támogassák a szíriai lakosságot. Emellett cél volt, hogy a megmaradt három katolikus kórház újra teljes kihasználtsággal működhessen, és ingyenes ellátást biztosíthassanak a legszegényebbeknek. Giampaolo Silvestri megköszönte a magyar kormány támogatását, kiemelve, hogy Magyarország az első, amely közpénzből támogatja a munkájukat, és ezzel - reményei szerint - példát mutat más európai országoknak is. Az előadáson részt vett - mások mellett - Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia több tagja.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!