Azbej Tristan: Keresztény felsőbbrendűséggel vádolják a Hungary Helps programot az USA-ban

A sikeres tárgyalások ellenére élesen kritizálták a magyar kormány álláspontját a magukat ateistának, illetve humanistának nevező bevándorláspárti szervezetek, amelyek eléggé sajátos módon az üldözött keresztények megsegítésének szándékát a fasizmussal kapcsolták össze – idézte fel a Pesti Srácoknak adott interjújában Azbej Tristan.

Azbej Tristan (KDNP), az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár Washingtonban értékeli a magyar kormány erőfeszítéseit az üldözött keresztények, és általánosságban a keresztény kultúrkör védelme érdekében

Az üldözött keresztyének megsegítéséért létrehozott államtitkárság vezetője hozzátette, továbbra is vannak olyan politikai, és szélsőséges ideológiákat képviselő bevándorláspárti erők, amelyeknek nem fér a narratívájába, hogy a világon a legüldözöttebb vallás a kereszténység. Ugyanakkor hozzátette, A látogatás során volt alkalmuk a Világbank képviselőjével is tárgyalni, illetve egy munkareggelin lengyel, olasz, amerikai és angliai részvétel mellett lerakták egy formálódó összefogás alapjait az üldözött keresztények nemzetközi megsegítéséért.

Azbej Tristan, a Hungary Helps program vezetője a Pesti Srácoknak adott interjújában elöljáróban, a magyar delegáció egy teljes hetet töltött el Washingtonban, ahol többek között az Egyesült Államok kormányának konzervatív, keresztény tagjaival találkozhattak, akik értékelik a magyar kormány erőfeszítéseit az üldözött keresztények, és általánosságban a keresztény kultúrkör védelme érdekében.

Hozzátette, a delegáció részt vett egy, az amerikai külügyminisztérium szervezésében lebonyolított többnapos konferencián, amelynek központi témája a vallásszabadság volt. Az eseményen felszólalt többek között Mike Pence amerikai alelnök, illetve több olyan egyházi vezető is, akik jelenleg is azzal küzdenek, hogy az üldöztetésük tényét a világ egyáltalán elismerje, és akik beszédeikben kiálltak a magyar kormány helyben segítést szorgalmazó politikája mellett.

Az államtitkár kiemelte, a támogatók mellett természetesen megjelentek a sajtóban azok a hangok, amelyek továbbra is eltagadják a keresztényüldözés tényét. Élesen kritizálták például a magyar kormány álláspontját a magukat ateistának, illetve humanistának nevező bevándorláspárti szervezetek, amelyek eléggé sajátos módon az üldözött keresztények megsegítésének szándékát a fasizmussal kapcsolták össze, valamint bevezették a keresztény felsőbbrendűség fogalmát is. Azbej Tristan úgy vélte, továbbra is vannak olyan politikai, és szélsőséges ideológiákat képviselő bevándorláspárti erők, amelyeknek nem fér a narratívájába, hogy a világon a legüldözöttebb vallás a kereszténység, és minden eszközzel igyekeznek mind a kormány, mind a program hitelességét cáfolni.

Embertelenséggel vádolják a kormányt a segítség miatt

Az államtitkár a konferencián elhangzott beszédével kapcsolatban kiemelte, nagyon fontos újra és újra bemutatni Magyarország valós migrációs politikáját, szembeállítva azzal a hamis képpel, amely a kormányt embertelenséggel vádolja a helyben segítés politikája miatt, és azért, mert a migráció és a menekültkérdés problémáját a gyökerénél igyekszik kezelni. Hozzátette: államtitkárként, európai tisztségviselőként sajátságos, egyúttal megtisztelő feladat hárul rá, hiszen azon üldözöttek, szenvedők hangját kell képviselnie, akikről a világ nem hajlandó tudomást venni.

A sikeres tárgyalások ellenére élesen kritizálták a magyar kormány álláspontját a magukat ateistának, illetve humanistának nevező bevándorláspárti szervezetek, amelyek eléggé sajátos módon az üldözött keresztények megsegítésének szándékát a fasizmussal kapcsolták össze – idézte fel portálunknak adott interjújában Azbej Tristan. Az üldözött keresztyének megsegítéséért létrehozott államtitkárság vezetője hozzátette, továbbra is vannak olyan politikai, és szélsőséges ideológiákat képviselő bevándorláspárti erők, amelyeknek nem fér a narratívájába, hogy a világon a legüldözöttebb vallás a kereszténység. Ugyanakkor hozzátette, A látogatás során volt alkalmuk a Világbank képviselőjével is tárgyalni, illetve egy munkareggelin lengyel, olasz, amerikai és angliai részvétel mellett lerakták egy formálódó összefogás alapjait az üldözött keresztények nemzetközi megsegítéséért.

Azbej Tristan, a Hungary Helps program vezetője a Pesti Srácoknak adott interjújában elöljáróban, a magyar delegáció egy teljes hetet töltött el Washingtonban, ahol többek között az Egyesült Államok kormányának konzervatív, keresztény tagjaival találkozhattak, akik értékelik a magyar kormány erőfeszítéseit az üldözött keresztények, és általánosságban a keresztény kultúrkör védelme érdekében. Hozzátette, a delegáció részt vett egy, az amerikai külügyminisztérium szervezésében lebonyolított többnapos konferencián, amelynek központi témája a vallásszabadság volt.

Az eseményen felszólalt többek között Mike Pence amerikai alelnök, illetve több olyan egyházi vezető is, akik jelenleg is azzal küzdenek, hogy az üldöztetésük tényét a világ egyáltalán elismerje, és akik beszédeikben kiálltak a magyar kormány helyben segítést szorgalmazó politikája mellett. Az államtitkár kiemelte, a támogatók mellett természetesen megjelentek a sajtóban azok a hangok, amelyek továbbra is eltagadják a keresztényüldözés tényét.

A Világbank is beszállhat

Azbej Tristan a sajtónak arról is beszélt, hogy a washingtoni látogatás egyik fontos állomása során előkészítő tárgyalásokat folytattak az Egyesült Államok nemzetközi fejlesztési ügynökségével (USAID), hogy a magyar kormánnyal kötött korábbi, formális együttműködést valós tartalommal is megtöltsék. A tárgyalások során két iraki projekt elindításáról egyeztettek, az egyik a keresztény, a másik a jazidi kisebbség megsegítését célozza majd.

Az államtitkár hozzátette, a küldöttség megbeszéléseket folytatott a Világbanknak az Egyesült Államok által delegált igazgatótanácsi tagjával, amelynek során arról egyeztettek, hogyan oszthatóak el úgy a Világbank forrásai, hogy azokkal a vallási tekintetben sérülékeny csoportokat is segíthessék. Azbej Tristan kiemelte, a tárgyalási folyamatok fontos mozzanata volt, amikor a Washingtonba érkező Szijjártó Péter külügyminiszter a miniszteri konferencián felszólalt a vallásszabadság előmozdításáért, valamint ismertette a Hungary Helps alapelvét, miszerint a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, nem a baj idehozni.

Munkareggelin alapozták meg a nemzetközi összefogást az üldözött keresztényekért

Az államtitkár kitért arra is, hogy egy munkareggelin alapozták meg annak a nemzetközi koalíciónak, szövetségnek az alapjait, amely magját képezheti a keresztényüldözéssel szembeni szélesebb nemzetközi összefogásnak. A munkareggelin Magyarország mellett Lengyelország miniszteri, Olaszország nagyköveti, az USA és az Egyesült Királyság pedig kormányzati képviselői szinten képviseltette magát. A megjelent országok külön-külön már hoztak olyan kormányzati döntéseket, amelyek az üldözött keresztények megsegítésére irányultak.

Nagy-Britannia külön jelentést is készített. A napokban távozó külügyminiszter, Jeremy Hunt korábban független vizsgálatot rendelt el, amelynek eredményeit néhány hete hozták nyilvánosságra. A jelentés megerősítette a magyar kormány álláspontját, amely szerint a világon a legüldözöttebb vallás a kereszténység, a vallása miatt üldözött öt emberből négy keresztény. A jelentés ismeretében a szigetország fontolgatja egy segélyprogram megindítását, amelyben számíthatnak a magyar kormány tapasztalataira is.

Azbej Tristan bejelentette azt is, hogy november végén kerül megrendezésre Magyarországon a második olyan nemzetközi konferencia, melynek középpontjában kifejezetten az üldözött keresztények állnak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!