Azbej Tristan: Magyarország törődik az üldözött keresztényekkel

Magyarország törődik az üldözött keresztényekkel – mondta Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára pénteken Budapesten, amikor azt a 187 közel-keleti keresztény fiatalt köszöntötte, akik a magyar állam ösztöndíjasaiként szeptemberben kezdték meg tanulmányaikat különböző magyar egyetemeken.

Azt államtitkár úgy fogalmazott: jó hírünk van, „mi magyarok törődünk veletek”, „imádkozunk értetek és szolidárisak vagyunk veletek”. Hozzátette: ez a jó hír nem csak az itt tanulóknak szól, hanem családtagjaiknak, barátaiknak és nemzeteiknek is.

Azbej Tristan, a miniszterelnökség üldözött keresztényekkel foglalkozó államtitkárságának vezetője

A tanévkezdő szentmisét Cserháti Ferenc esztergom-budapesti segédpüspök mutatta be, aki a diákokat köszöntve kiemelte: a Magyarországra érkezett fiatalok „Krisztus követei”, az „evangélium melletti hűség példái”, akik jelenlétükkel a közel-keleti keresztények bátor helytállására emlékeztetnek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!