A baloldal politikája felelőtlen

Vejkey Imre, a KDNP frakcióvezető-helyettese hétfőn a parlamentben úgy fogalmazott: sikerült visszaszorítani a koronavírus-járvány harmadik hullámát, de a vírus elleni összefogásban a magyar baloldal nem kívánt részt venni, inkább felelőtlen állításai és ígérgetései mögé bújt. Kormányzásuk idején is minden felelőtlen ígéretüket két hazug állítással fejelték meg – fogalmazott.

Azt kérdezte a Miniszterelnökség államtitkárától: mi a véleménye a baloldal felelőtlen politikájáról? „Mit várhatunk Gyurcsányéktól a korábbi felelőtlen kormányzásuk ismeretében?” – sorolta kérdéseit.  

Orbán Balázs államtitkár úgy felelt: nem sokat lehet várni, a baloldal ugyanis kormányon megszorításokkal próbálta kezelni a válságot, de azt inkább csak tovább mélyítette. Ide sorolta a tizenharmadik havi nyugdíj elvételét és a családi pótlék megadóztatását.

Szerinte egyértelmű, hogy kormányra kerülve visszaépítenék a vizitdíjat vagy a kórházi napidíjat, ami a járvány alatt nagy károkat okozott volna. Közölte: a jobboldali válságkezelés ennek az ellenkezője, a kormány abban hisz, hogy válság idején csökkenteni kell a családok és a vállalkozások terheit.

Ezért több mint ezermilliárd forintnyi adócsökkentésről döntött a kabinet – mondta –, az egészségügyben pedig korábban sosem látott mértékű fejlesztési forrás áll rendelkezésre.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!