Beiktatták hivatalába Kondor Péter püspököt

Ünnepélyes istentiszteleten iktatták hivatalába a Déli Evangélikus Egyházkerület megválasztott új püspökét, a korábban a Kelet-Békési Egyházmegye esperesi tisztségét betöltő békéscsabai lelkészt, Kondor Pétert. A beiktatáson Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke is részt vett, aki köszöntötte Kondor Pétert és egyúttal Orbán Viktor miniszterelnök köszöntését is tolmácsolta.

Kondor Pétert Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is köszöntötte, aki egyúttal Orbán Viktor miniszterelnök köszöntését is tolmácsolta

Az eseménynek a szarvasi Ótemplom adott otthont, ahol az egyház elnök-püspöki tisztét betöltő Fabiny Tamás iktatta be hivatalába a Déli Evangélikus Egyházkerület új püspökét.

Fabinyi Tamás

A beiktatott új püspök szószékről tartott igehirdetésének középpontjában a krisztusi szeretet állt. Kondor Péter az Efezusi levél alapján arról beszélt, Jézus érdemek nélkül fogadja magához az övéit, ez pedig szerinte útmutatás lehet a ma embere számára is.

Fabinyi Tamás, Semjén Zsolt

Az eskütétel a püspöktársak – Fabiny Tamás az Északi, Szemerei János a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület, Adorjáni Dezső erdélyi püspökök, valamint Gáncs Péter leköszönő püspök – körében zajlott, amely után a társegyházak, külföldi egyházak püspökei. A hazai evangélikus esperesek egy-egy bibliai idézettel kértek áldást Kondor Péter szolgálatára, majd a jelen lévő lelkészek együtt énekelték áldásként az ősi megerősítő zsoltárt, a Confirma-t.

Semjén Zsolt

Ezt követően az ünnepi közgyűlésen az új püspököt többek között Adorjáni Dezső erdélyi püspök, Fekete Károly, a Tisztántúli Református Egyházkerület püspöke, valamint levélben Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, az állam részéről pedig Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes köszöntötte, aki egyúttal Orbán Viktor miniszterelnök köszöntését is tolmácsolta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!