Bemutatták Semjén Zsolt könyvének magyar és lengyel nyelvű kiadását

A budapesti Lengyel Intézetben élénk érdeklődés mellett mutatták be kedd este Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke Földön és égen című könyvének kétnyelvű - magyar és lengyel - új kiadását.

 

Kiss-Rigó László szeged-csanádi katolikus püspök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke és Szalai Attila író, publicista a könyvbemutatón (KDNP Fotó: Váli Miklós)

A kötetről Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök és Szalai Attila író, publicista, polonista, a lengyel fordítás gazdája beszélgetett a szerzővel. A könyv eddig angol, német és olasz fordításban is megjelent, ahogyan a szerző utalt rá, egyebek között azért, mert bár Nyugat-Európában sokan egyetértenek a benne foglaltakkal, hazájukban már nem mondhatják ezt így el. A lengyel fordítást azért is fontosnak tekinti, mert a lengyelek a hasonló történelem, mentalitás, küldetés folytán jól értik a könyv mondanivalóját.

Semjén ZsoltSemjén Zsolt Földön és égen című könyvének bemutatóján (KDNP Fotó: Váli Miklós)

Kilencedik könyvét Semjén Zsolt azoknak ajánlja, akik érdeklődnek a mai magyar kereszténydemokrácia iránt. Elmondása szerint ez nem önálló kötet, hanem korábbi könyveinek letisztult kivonata, "egyéni gondolatok és élmények színes kavalkádja". Száz pontba szedve foglalja össze benne a kereszténydemokráciáról, a magyarságról és az egyházról szóló gondolatait, a könyvet alapos jegyzetanyag, név- és tárgymutató és részletes önéletrajz egészíti ki.

Semjén Zsolt teológiai doktor, vallásszociológus, ennek megfelelően ebben a könyvében is - közérthetően megfogalmazva - filozófiai és teológiai kérdések kerülnek előtérbe. "A kereszténységre való hivatkozás kérdése annak a kérdése, hogy az Európai Uniónak lesz-e lelke. Szellemi-kulturális közösség lesz-e, vagy pusztán gazdasági vállalkozás? Márpedig - és erre a történelem a bizonyíték - jövője csak akkor lesz, ha van szellemi tartalma. A kereszténység és Európa egymástól elválaszthatatlan. A kereszténység létezhetne Európa nélkül, de Európa nem létezhetne a kereszténység nélkül" - írja.

Semjén Zsolt dedikálja kötetét annak bemutatóján kedden este Budapesten, a Lengyel Intézetben (KDNP Fotó: Váli Miklós)

A szerző szerint a keresztény politikának és a keresztény politikusnak két dolgot kell egyszerre megvalósítania: a tisztességet és a hatékonyságot. A kereszténydemokrácia az egyház társadalmi tanításán, a pápai szociális enciklikákon alapul, és a KDNP az egyetlen történelmi párt, az egyetlen keresztényszociális párt és egyben az egyetlen világnézeti párt. A keresztény tanításban - mint könyvében írja - őseredeti egységben vannak a ma jobboldalinak, illetve baloldalinak minősített tradicionális és szociális alapértékek.

Semjén ZsoltSemjén Zsolt Földön és égen című könyvének bemutatóján (KDNP Fotó: Váli Miklós)

A Fidesz-KDNP-koalíciót Semjén Zsolt a modern európai politikatörténet legsikeresebb szövetségének nevezte, és a visegrádi országok együtt olyan erőt képviselnek, amelyet az Európai Unióban is figyelembe kell venni. Barsi Balázs ferences szerzetes, teológus előszavában minden, magát kereszténynek valló embernek olvasásra ajánlotta és remek szellemi sűrítménynek nevezte Semjén Zsolt könyvét. A könyv megjelenését a Barankovics Alapítvány támogatta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!