Vona Gábor és a Jobbik a választóknak hízelegve igyekszik teljesen elfeledtetni annak a pártnak és vezetésének a képét, amely nem is olyan régen még gárdistákat istápolt, a holokauszt kapcsán élcelődött és az iszlámban látta az emberiség utolsó reményét.
Ártatlan szemekkel azt akarják elhitetni a magyar emberekkel, hogy megváltoztak. A mostanában masszív baloldali közönség előtt haknizó Vona Gábor egy friss interjúban elmondta, nem zárkózna el, hogy adott esetben az LMP-vel és a Momentum nevű botránypárttal is együtt kormányozzon. Azzal a Momentummal, amelynek alelnöke nem régen még a DK, az Együtt-PM és az MSZP közös jelöltje volt, és aki most úgy akar meg "politizálni", hogy például egy kereszténydemokrata politikus sajtótájékoztatóján fennhangon ordibál és próbál a mikrofon mögé kerülni. Az olimpia megfúrása és egy online hírportál újságírójának megfélemlítése után úgy látszik nincs más módja a botránypártnak, mint hogy mások munkáját ellehetetlenítve kerüljön be a híradásokba. Gondoljunk csak bele, mi lenne az országgal, milyen szövetség születne abból, ha a közelmúltban még erősen kirekesztő és félelemkeltő Jobbik összeállna a tolakodó, kiabáló, mások terveit elrontani akaró Momentummal?