Bővült a német nemzetiségi tájház Környén

Közösségi térrel és kemencével bővült a német nemzetiségi tájház Környén, a hétfői átadáson részt vett a Miniszterelnökség egyházi és a nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke.

A német nemzetiségi önkormányzatok aktivitását mutatja, hogy a nemzetiségi értékek megőrzését szolgáló kisértékű beruházásokra elnyert 264 pályázat közül 145 esetben német nemzetiségi önkormányzatok voltak sikeresek – mondta köszöntőjében Soltész Miklós.

Az államtitkár kiemelte,

idén összesen közel 1600 nemzetiségi szervezet vagy rendezvény kapott támogatást 1,3 milliárd forint értékben, német nemzetiségi szervezetek közül pedig 85-en nyertek el támogatást oktatási-nevelési intézmények energetikai felújításaira.

 

Beke László a község független polgármestere elmondta, a község önkormányzata anyagilag támogatja a hagyományőrző tevékenységet, a német nemzetiségi önkormányzat pedig tartalommal tölti meg a tájházat.

Tirhold Kármen, a Német Nemzetiségi Önkormányzat Környe elnöke felidézte, hogy a mostani tájházban egykor dédszülei éltek, majd 1947. augusztus 27-én innen telepítették ki Beck Istvánt és családját, a tájházban látható a zsák, amiben holmijukat vitték magukkal.

A település önkormányzata az épületet megvásárolta és felújította, 2008 óta tájházként és közösségi térként működik. A szobákat a falu lakossága által adományozott sváb bútorokkal és tárgyakkal rendezték be, valamint az udvar hátsó részén a község jellemző mesterségeit mutatják be.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!