A brüsszeli bürokraták a „sértődött óvodás szerepét játsszák”

Szászfalvi László, a KDNP frakcióvezető-helyettese (középen), balra Vejkey Imre, mögötte Hargitai János, a KDNP-frakció tagjai az Országgyűlés hétfői ülésén (KDNP Fotó: Váli Miklós)

Szászfalvi László országgyűlési képviselő (KDNP) a kormány tájékoztatási kampányáról szólva hétfőn napirend előtti felszólalásában a parlamentben elmondta: „a demokrácia brüsszeli bajnokai” meg vannak sértődve, ha őket bírálja valaki, hiszen úgy gondolják, felelősség és következmények nélkül bármit megtehetnek. „Kiengedték az EU-ból Nagy-Britanniát, viszont migránsok milliót engedték be Európába” – tette hozzá a politikus, aki szerint a brüsszeli bürokraták a „sértődött óvodás szerepét játsszák”.

Szászfalvi László

Kiemelte: minden magyarnak joga van tudni, mire készül Brüsszel, a kormány tájékoztatási akciójára reagálva viszont az Európai Bizottság letagadta a bevándorláspárti terveket. Hangsúlyozta: a kormány és a kormánypártok a magyar emberek érdekeit képviselik, akik viszont nem akarják, hogy Magyarország bevándorlóország, Európa pedig bevándorlókontinens legyen.

Rétvári Bence (KDNP), az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára elmondta: a kormány azért indított tájékoztató kampányt, mert Brüsszelben sokan le akarják tagadni a bevándorláspárti terveket. Megjegyezte: a tájékoztató kampányra adott reakció az volt, hogy még egyszer letagadták ezeket. Az államtitkár többek között a kötelező betelepítési kvótát és a migránskártyákat hozta példaként, és úgy értékelte: jól látható, hogy a bizottság fél az emberek véleményétől, azért próbálja meg letagadni ezeket a terveket.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!