Csak erős nemzetállamok alkothatnak erős Európát

A magyar kereszténydemokraták az Európai Uniót a nemzetek szövetségének tekintik és ellenzik az európai egyesült államok elképzelését, amelyet Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke vázolt fel – hangsúlyozta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője és Surján László, a párt tiszteletbeli elnöke csütörtökön, sajtótájékoztatón.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője és alelnöke és Surján László, a KDNP tiszteletbeli elnöke, az Európai Parlament volt alelnöke csütörtöki sajtótájékoztatójukon, Budapesten. (Fotó: Paulik András)

Harrach Péter kijelentette: KDNP a hagyományos európai értékeket képviseli, és az Európai Uniót az alapítókhoz hasonlóan a nemzetek szövetségének tekinti, nem pedig európai egyesült államoknak.

A kereszténydemokrata politikus Martin Schulzot Gyurcsány Ferenchez hasonlította és úgy értékelt: „nagy szöveg, kis teljesítmény".

Surján László, az Európai Parlament volt alelnöke elfogadhatatlannak tartotta azt az agresszivitást, amellyel szerinte Martin Schulz felvezette az SPD kongresszusán az európai egyesült államok elképzelését, kijelentve, hogy akinek ez nem tetszik, az távozzon az Európai Unióból. „Ez az a hang, ami engem Adolf Hitlerre emlékeztet, és elfogadhatatlannak tartok" – tette hozzá.

Véleménye szerint az az elképzelés, hogy 2025-re jöjjön létre az európai egyesült államok, és azok a tagállamok kerüljenek ki az unióból, akik nem ratifikálják az erről szóló előterjesztést, a jelenleg érvényes európai jog  megsértését jelenti. 

Úgy vélte: az európai egyesült államok a program nélküli politikusok ötlete, amit Magyarországon Gyurcsány Ferenc képvisel. Hangsúlyozta: a mai Európa morális megújulást, nem pedig szerkezeti változást igényel.

Visszautasította azt is, hogy Martin Schulz szerint az európai egyesült államok elképzelésének megvalósításával lehet az előretörő jobboldalt megfékezni. Szerinte valójában minden nemzetek elleni támadás a szélsőjobbot erősíti, számukra minden ilyen bejelentés úgy jön, „mint egy falat kenyér".

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője és alelnöke és Surján László, a KDNP tiszteletbeli elnöke, az Európai Parlament volt alelnöke csütörtöki sajtótájékoztatójukon, Budapesten. (Fotó: Paulik András)

Surján László az ellen is szót emelt, hogy a Dimitrisz Avramopulosz uniós migrációügyi biztos Európa-ellenesnek nevezte, hogy Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke  egy dokumentumban „hatástalannak" és „rendkívül megosztónak" minősítette a kötelező menekültügyi kvótákat.

Harrach Péter kérdésre válaszolva közölte: nincs még döntés arról, hogy a KDNP Hollik Istvánt indítja az V. kerületben a 2018-as országgyűlési választásokon. A KDNP frakcióvezetője ugyanakkor hozzátette: úgy érzi, Hollik Istvánnak komoly esélye van, hogy megnyerje a választást.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője és alelnöke és Surján László, a KDNP tiszteletbeli elnöke csütörtöki sajtótájékoztatójukon, Budapesten. (Fotó: Paulik András)

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!