Az ünnepi gyertyagyújtás szimbólumaként felkapcsolták az Ország Karácsonyfáját díszítő fényfüzért a Kossuth téren advent első vasárnapján. A jelenlévőket Dr. Latorcai János, az Országgyűlés kereszténydemokrata alelnöke köszöntötte. Emlékeztetett rá, hogy advent a várakozás, a vágyakozás és a remény ünnepe.

Azért reménykedünk, hogy karácsony éjszakára úgy meg tudjuk tisztítani a szívünket, hogy abba beköltözhessen az isteni szeretet fénye és békéje.
Ebben az időszakban a legfontosabb, hogy próbáljunk elcsendesedni, próbáljunk a világ hívságaitól egy kicsit elkülönülni, hogy valamennyien megtaláljuk azt az utat, amelyet ez a csodálatos fa is megvilágít nekünk – fogalmazott az alelnök.
Emlékeztetett arra is, hogy az adventi koszorú hagyománya mindössze kéltszáz éves, mégis ez a szimbólum jelképezi legjobban az advent időszakának valódi célját és üzenetét. „Egy kör alakú koszorúról van szó, amelyen három lila és egy rózsaszín gyertya keresztet formál. A kör azt a teljességet jelképezi, amire minden ember törekszik. A keresztet formáló négy gyertya pedig arra a célra emlékeztet, amely felé az életünket irányítani kell” – mondta Dr. Latorcai János.
Tájékoztatta a jelenlévőket, hogy 31 felajánlott fa közül választotta ki egy külön erre a célra felállított bizottság ezt a fát, amelyet egy 130 centiméteres, 25 kilogramm súlyú betlehemi csillag ékesít és egy 16 ezer energiatakarékos, színes LED izzókat tartalmazó, 2500 folyóméternyi fényfüzér világít meg.
Az Országház előtt felállított, a nyírségi Ibrány városából érkezett csaknem 23 méteres ezüstfenyő a több napig tartó díszítést követően advent első vasárnapjának délutánján nyerte el teljes pompáját. A fa mellett helyezkedik el a Kisgyőrből érkezett betlehemi jászol, a Szent Családot megjelenítő, fából faragott, ember nagyságú figuráival.
Az Ország Karácsonyfájának fényeit felkapcsoló ünnepségen áldást mondott Szlama Ákos csákvári káplán, a Székesfehérvári Egyházmegye ifjúsági referense.
A rendezvényen karácsonyi énekeket előadva közreműködött a piliscsabai Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola gyermekkórusa.

Dr. Latorcai János teljes beszéde:
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Fiúk és Lányok!
Mindenekelőtt köszönöm a Piliscsabai Páduai Szent Antal Általános Iskola és Gimnázium diákjainak, hogy műsorukkal karácsonyi hangulatot teremtettek itt az ország főterén.
Különösen jó érzés ez, hiszen ma végre elérkezett az idő! Advent van, a várakozás és a remény időszaka. Ilyenkorra a természet embere már elvégezte az őszi munkákat, szívét és figyelmét arra a csodálatos éjszakára tudta összpontosítani, amelyen lelkünk megtelik igaz szeretettel.
Az advent lényegét semmi sem jelképezi jobban, mint az adventi koszorú, egy növényből font négy gyertyával ékesített kerek koszorú, melyen a gyertyák keresztet formálnak. Az adventi koszorú formájával a teljességre való törekvést, a világ hívságairól való lemondást a keresztet formáló gyertyák pedig az advent célját jelenítik meg és előrevetítik, hogy a karácsonyfa csodás fénye miként tölti be a szobát az ünnep melegével.
Évről évre sokan ajánlják fel fenyőfájukat, hogy az az ország karácsonyfájává válhasson. Az idén 31-en jelentkeztek, s közülük méretük, formájuk, sűrűségük és más adottságaik alapján választotta ki az Országgyűlés Hivatal az előttünk álló, Ibrányból érkezett 23 méter magas fát, mely a Katasztrófavédelem segítségével érkezett a Nemzet Főterére. Szorgos kezek díszítették, 16 ezer fényforrás és egy 110 cm átmérőjű csillag borítja majd hamarosan fényárba.
Ha kicsit odébb tekintünk, akkor a betlehem is készen áll és minden erre látogatók emlékeztet a közelgő szent este eljövetelére és a kis Jézus születésére.
Az Országgyűlés elnöke és a Hivatal nevében ezúton mondok köszönetet a karácsonyfát felajánló, névtelenségét őrző családnak, a betlehemet készítő kisgyőri asztalosoknak és mindazoknak, akik nélkül a mai ünnepség nem jöhetett volna létre.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Most elérkezett az idő, hogy jelképesen meggyújtsuk az adventi koszorúnk hitet jelképező első gyertyáját. Hiszem, hogy ez a pislákoló kicsi fény túl fogja ragyogni a kereskedelmi reklámok mindent elárasztó neonfényeit és valóban karácsony tiszta és üdvözítő fényeit lobbantja fel.
Ezekkel a gondolatokkal kívánok Kövér László házelnök úr nevében is áldott adventi időszakot és most borítsuk közösen fényárba az Ország Karácsonyfáját!