Egy élet a keresztény hit és polgári értékek szolgálatában - Almási István emlékére

Ma helyezték örök nyugalomra Almási Istvánt, Hódmezővásárhely kereszténydemokrata polgármesterét. Elhunyta nemcsak Hódmezővásárhely és a Csongrád megyei KDNP számára, de az egész magyar kereszténydemokrata mozgalomnak nagy veszteség.

 

Almási István

Hetvenhárom éves korában, 2017. november 20-án elhunyt Almási István, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város polgármestere, a Kereszténydemokrata Néppárt egykori helyi elnöke. Elhunyta nemcsak Hódmezővásárhely számára, de a magyar kereszténydemokrata mozgalomnak is nagy veszteség.

Almási István Eleken született 1944. július 12-én. A szegedi tanárképző főiskolán 1968-ban magyar–ének-zene szakos általános iskolai tanári oklevelet, 1979-ben népművelő diplomát szerzett. Évekig pedagógusként dolgozott Hódmezővásárhelyen, majd 1975-től a helyi Petőfi Művelődési Központ népművelője, 1976-tól 1983-ig igazgatója. Ezt követően tizenhét esztendőn keresztül a Németh László Városi Könyvtárat vezette. Mindezek mellett tehetséges és elismert zenész – a Molnár Dixieland zenekarnak tagja, a Promenad Dixieland zenekarnak alapítója és vezetője – volt.

Pedagógusi, népművelői, könyvtárosi hivatása és zenei tehetségének kamatoztatása mellett közéleti szerepet is vállalt. Alapítója titkára volt a Németh László Társaságnak. A Kereszténydemokrata Néppárt tagjaként 2003-tól 2016-ig pártunk hódmezővásárhelyi szervezetének volt az elnöke. Nagy szerepet vállalt a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége helyi csoportjának két évvel ezelőtti létrehozásában. A hódmezővásárhelyi katolikus közösség megbecsült tagja, a vasárnapi és ünnepi szentmisék állandó résztvevője volt.

Közéleti tevékenységének fontos részét képezte Hódmezővásárhely és az ottani közösségek szolgálata. Önkormányzati képviselői feladatait, majd városvezetői teendőit ugyanis szolgálatként fogta föl, s ennek szellemében szerény alázattal és a közjó iránti elkötelezettséggel végzete. 1994-ben választották Hódmezővásárhelyen önkormányzati képviselőnek, 2000-től alpolgármesterként, 2012-től polgármesterként dolgozott a városért.

Elkötelezett volt a keresztény alapokon álló közéleti tevékenység mellett. Nagy türelemmel, nyitottsággal és szeretettel fordult nemcsak a vásárhelyi polgárok felé (akik körében nagyon népszerű volt, s mindkét alkalommal nagy fölénnyel választották polgármesterré), de politikai ellenfelei felé is, akikkel igyekezett megtalálni a közös hangot, s mindig inkább azokat a pontokat kereste, amelyek összekötnek, s nem azokat, amelyek elválasztanak. Úgy városvezetőként, mint magánemberként nyíltszívű és empatikus volt: soha nem sajnálta az idejét és energiáját egy-egy jó ügy szolgálatába állítani.

Almási István olyan politikus volt, akinek humánus magatartása, megingathatatlan keresztény hite és demokratikus, ugyanakkor vállaltan polgári elkötelezettsége követendő példa lehet minden kereszténydemokrata társunk számára. Elhunyta nemcsak Hódmezővásárhely számára, de a magyar kereszténydemokrata mozgalomnak is nagy veszteség. Emlékét tisztelettel és szeretettel őrizzük szívünkben!

a KDNP Csongrád Megyei Szervezete nevében

Dr. Miklós Péter
ügyvezető titkár,
megyei önkormányzati képviselő

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!