Az elmúlt héten már nem egy-egy elszigetelt hibáról beszélhetünk; egyre több az önkényes döntés, egyre több a belső konfliktus, miközben továbbra sem a valódi problémákkal és a kampányígéretek teljesítésével foglalkozik a kormány – összegzett közösségi oldalán vasárnap a KDNP ügyvezető alelnöke.

Latorcai Csaba felidézte, hogy a hét a parlamentben kezdődött egy méltatlan jelenettel. Magyar Péter ismét elveszítette a türelmét, személyeskedésbe kezdett, ezért Forsthoffer Ágnes házelnök asszony többször rendre utasította, végül pedig megvonta tőle a szót és kikapcsolta a mikrofonját.
A parlament nem a fenyegetőzés és a sértegetés helye, egy miniszterelnöktől különösen elvárható lenne az önuralom és az intézmények tisztelete
– emelte ki az Országgyűlés kereszténydemokrata alelnöke. Emlékeztetett arra is, hogy Magyar Péter megalázta a saját pénzügyminiszterét. Kármán András hétfőn bemutatta az új NAV-elnököt, szakmailag méltatta, majd néhány nappal később Magyar Péter kihátrált a döntés mögül. Tette mindezt azért, mert a sajtóban és a közösségi médiában többen vitatták a kinevezést. Nemcsak az adóhivatal vezetőjét égette ezzel porig, hanem a saját miniszterét is. Egy jól működő kormányban a személyi döntéseket nem Facebook-kommentek alapján hozzák meg – szögezte le Latorcai Csaba.
Hozzáfűzte, már vidéken is árad a tiszás önkény. Nyilvánosságra került egy hangfelvétel, amelyen a Tisza-frakció egyik képviselője fenyegette a választókerületében dolgozó polgármestereket, és vádalkut emleget. Közben országszerte egyre több településvezető számol be politikai nyomásgyakorlásról.
Aki nem ért egyet a hatalommal, arra nem partnerként, hanem ellenfélként tekintenek.
A kereszténydemokrata politikus felelevenítette a kudarcot az iskolakezdési támogatás ügyében: a kampányban 700 ezer gyermeknek juttatandó 100 ezer forintos támogatásról beszéltek. A valóság ennél jóval szerényebbre sikerült; kevesebb gyermek jogosult a támogatásra, kevesebb pénz érkezik az iskolakezdés előtt, ráadásul a rendszer igazságtalan: sok valóban rászoruló család kimarad, miközben magas jövedelműek is hozzájuthatnak.
Latorcai Csaba kitért arra is: a Tisza-kormány tovább rombolja a korábbi támogatási rendszert. A héten megszűnt a Vidéki Otthonfelújítási Program; az Orbán-kormány által bevezetett, kistelepüléseken élő családokat segítő támogatás sokak számára jelentett valódi segítséget.
Az oktatási miniszter nyáron indul iskolalátogatásra
– jegyezte meg a képviselő. Hozzátette, nehéz megérteni, miért éppen a tanítási szünet idejét választotta erre. Ha valóban az oktatás mindennapi problémáira kíváncsi valaki, ahhoz diákokat, pedagógusokat és működő iskolákat kell látni, nem üres folyosókat.
Magyar Péter már Áder Jánost is támadja. Miután a korábbi köztársasági elnök felemelte a szavát a Tisza-kormány egyre önkényesebb működésével szemben, a miniszterelnök személyeskedő támadásba lendült – hangsúlyozta Latorcai Csaba.
Végül közölte: a hét végére benyújtották az új alkotmánymódosítást. A javaslat számos ponton a végrehajtó hatalom további erősítését szolgálja, miközben tovább szűkíti a fékek és ellensúlyok mozgásterét.
Egyre több konfliktus, egyre több megszegett ígéret, egyre több önkényes döntés és egyre kevesebb valódi teljesítmény. Magyarország ennél többet érdemel.
