Mádl Ferenc 1931. január 29-én született Bándon. 1951-ben vették fel a Pécsi Tudományegyetemre, majd 1953-ban átkerült az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogtudományi Karára, ahol 1955-ben szerzett jogi diplomát. 1961 és 1963 között a Strasbourgi Egyetem Nemzetközi Összehasonlító Jogi Karán vett részt posztgraduális képzésen.

Diplomájának megszerzése után bírósági fogalmazó, majd bírósági titkár volt. 1956-ban az MTA Hivatalának állam- és jogtudományi referense lett, később osztályvezetői minőségben dolgozott ott 1971-ig, majd 1980-ig az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetének főmunkatársa volt.
Akadémiai állása mellett 1971-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem polgári jogi és nemzetközi magánjogi tanszékének oktatója volt, kezdetben docensi minőségben. 1973-ban kapta meg egyetemi tanári kinevezését. 1978-ban az egyetem Civilisztikai Tudományok Intézetének igazgatójává, emellett 1985-ben a nemzetközi magánjogi tanszék vezetőjévé nevezték ki. Számos külföldi egyetemen volt vendégprofesszor: Kaliforniai Egyetem, Berkeley (1967, 1979), Strasbourgi Egyetem (1968, 1970), McGeorge Jogi Egyetem, Sacramento (1979), Müncheni Egyetem (1995).

1964-ben védte meg az állam és jogtudományok kandidátusi, 1974-ben akadémiai doktori értekezését. Akadémiai doktori disszertációjának témája: „A vállalat és a gazdasági verseny az európai gazdasági integráció jogában”. 1977-ben lett tagja az MTA Állam- és Jogtudományi Bizottságának. 1984-ben a Tudományos Minősítő Bizottság titkárává nevezték ki, amely tisztségét a TMB 1990-es megszűnéséig viselt. Közben 1987-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1993-ban rendes tagjává. 1985-ben a Harvard Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Akadémia, 1988-ban az Európai Akadémia, 1989-ben az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia is felvette tagjai sorába. 1999-től a Szent István Akadémia tagja.

Az Állam és Jogtudomány, az Acta Juridica és a hamburgi Nemzetközi Összehasonlító Jogi Enciklopédia szerkesztőbizottságába is bekerült. Húsz szakkönyvet és több mint kétszáz tanulmányt publikált magyarul és idegen nyelveken. 1999. március 15-én Széchenyi-díjat kapott az európai jog, a nemzetközi magánjog és a nemzetközi kereskedelmi jog területén kifejtett, nemzetközileg elismert tudományos munkásságáért, iskolateremtő egyetemi oktatói, valamint tudományszervezői tevékenységéért.

Közéleti pályafutása

1988-ban a magánjog egységesítését szolgáló római nemzetközi intézet kormányzótanácsának tagja, 1989-ben az államok és a külföldi beruházások washingtoni nemzetközi választott-bíróságának bírája lett.

Hazai közéleti szerepe a rendszerváltás után lett, amikor az Antall-kormányban kinevezték Európa-ügyi és a tudománypolitikáért (ezáltal az MTA felügyeletéért) felelős tárca nélküli miniszterré 1990. május 23-ai hatállyal. Miniszteri tisztségét 1993. február 22-éig viselte, amikor művelődési és közoktatási miniszterré nevezték ki. Tisztségét a Boross-kormányban is megtartotta. Eközben 1990 júliusától 1994-ig a kormány mellett működő Tudománypolitikai Kollégium elnöke volt. Miniszteri munkássága alatt fontos szerepet játszott a hazai oktatásügy és tudományos kutatás új, korszerű kereteinek, valamint törvényi szabályozásának kialakításában. Emellett privatizációs miniszterként 1990 és 1991 között az Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) igazgatótanácsának elnöki tisztét töltötte be.
1995-ben az akkori ellenzéki pártok (Fidesz, MDF, KDNP, FKgP) Mádl Ferencet jelölte köztársasági elnökjelöltnek, az Országgyűlés azonban a kormányoldal (MSZP, SZDSZ) jelöltjét, Göncz Árpádot választotta újra államfőnek. Jelölése az ellenzék jelöltállító szerepét volt hivatott jelezni.
1996 és 2000 között a konzervatív Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnökeként tevékenykedett, emellett 1999 és 2000 között az Orbán-kormány tudományos tanácsadó testületének tagja volt.

2000-ben az FKgP Mádl Ferencet jelölte köztársasági elnöknek. Június 6-án az Országgyűlés megválasztotta Göncz Árpád utódjaként köztársasági elnökké a harmadik fordulóban. Ekkor távozott minden addigi munkahelyéről. 2005-ben bejelentette, hogy nem vállal még egy elnöki ciklust. 2005. augusztus 5-én adta át hivatalát utódjának, Sólyom Lászlónak. Visszavonulása után emeritálta és díszdoktori címet adományozott neki az ELTE.

Tudományos munkássága

Fő kutatási területei a nemzetközi gazdasági jog, az Európa-jog és a nemzetközi összehasonlító magánjog. Kutatásai során a deliktuális felelősség jogi rendjét a társadalmi fejlődés szemszögéből mutatta be. Kimunkálta a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogának elméletét. Megszervezte az említett diszciplínák oktatási és kutatási tanszéki feltételeit. Elősegítette az európai integráció, illetve Magyarország EU-s csatlakozásának jogi keretét és feltételeit, elsősorban a jogharmonizáció területén. Ehhez feldolgozta és bemutatta könyveiben az európai integráció jogi rendjének több intézményét.

A nemzetközi összehasonlító (komparatív) magánjog területén fejtett ki komolyabb tudománypolitikai, illetve -szervezési tevékenységet. Különböző tudományos fórumokon és társaságokon keresztül ösztönözte a kelet–nyugati jog-összehasonlítás kiterjesztését és tudományosabb alapokra történő helyezését.