Eljött a vallásközi párbeszéd ideje a nemzetközi politikában

„A vallásközi párbeszéd szerepe megnőtt a nemzetközi politikában. Érdekes ellentmondás azonban, hogy ez az egyre szélsőségesebb formában megjelenő szekularizációval párhuzamosan történik” - jelentette ki Hölvényi György, az európai néppárti frakció vallásközi munkacsoportjának társelnöke Zágrábban. A néppárti képviselőcsoport december 7-8-án tartja 20. vallásközi párbeszéd találkozóját a horvát fővárosban.

„A vallások adják az emberi lét etikai alapját. A kommunizmus és a nácizmus szomorú történelmi példái megmutatták, milyen veszélyes, ha az állam akarja meghatározni az erkölcsi alapokat” - hangsúlyozta a konferencián elhangzott beszédében Hölvényi György kereszténydemokrata EP-képviselő.

A néppárti politikus szerint kulcsfontosságú időszakot él át az európai integráció: vagy kinövi jelenlegi, konfliktusokkal teli „kamaszkorát” vagy a teljes meghasonlás emészti majd fel az alapító atyák óta felépített eredményeket.

A képviselő hozzátette: „A vallásközi párbeszéd támogatása az Európai Néppárt identitásának szerves része, miközben a témát egyetlen másik politikai erő sem képviseli Európában”.

A tanácskozáson részt vett Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök, Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke, Oliver Poquillon, az európai katolikus püspökkari szervezet főtitkára, valamint számos politikai és vallási vezető (keresztény, zsidó, muszlim) Brüsszelből és a balkáni országokból egyaránt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!