Elkészült, hamarosan bemutatják és társadalmi párbeszéd keretében véleményezhető lesz a kormány megrendelésre készülő ifjúságpolitikai stratégia vitaanyaga – nyilatkozta Mihalovics Péter, az új nemzedék jövőéért felelős miniszteri biztos. A vitairatban Stágel Bence, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke a családalapításhoz kapcsolódó problémákról úgy vélekedett: a családalapítás és gyermekvállalás terén összességében akkor lehet elérni pozitív eredményeket, ha a fiatalok úgy érzik, kiszámítható, biztonságos jövő vár rájuk Magyarországon, ha olyan országban élhetnek, ahol jó érzés fiatalnak lenni.
Mihalovics Péter tájékoztatása szerint az Új Nemzedék Jövőjéért elnevezésű program egyik fő feladata, hogy stratégiai válaszokat adjon a fiatalok mindennapjait érintő problémákra, valamint lerakja egy új, egységes szemléletre épülő ifjúságpolitika alapjait. Mint mondta, a március óta tartó munka első fázisában tartanak, a vitaanyagot várhatóan május 15-én mutatják be. Ezután következik a társadalmi vita, amelynek részeként minden megyei jogú városban lesz egy szakmai konferencia, illetve lehet véleményezni az anyagot az interneten is. A végleges változat a javaslatok beépítése után a tervek szerint októberben kerül a kormány elé. Mihalovics Péter véleménye szerint az általuk készített vitaanyag abban különbözik a korábbi stratégiáktól, hogy nem felülről akarták eldönteni, miről kell szólnia az ifjúságpolitikának, hanem tíz témakörben egy-egy szakmailag elismert 18 és 35 év közötti fiatal fogalmazta meg az alapgondolatokat.