Elkészült a fővárosi Szent Margit Gimnázium új tornacsarnoka

Simicskó István és Soltész Miklós jelenlétében adták át a budapesti Szent Margit Gimnázium új, mintegy 1400 négyzetméteres tornacsarnokát kedden. A környezetrendezéssel együtt a beruházás mintegy 2,5 milliárd forintból valósult meg.

Tornacsarnok

Az épület keddi átadásán Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője, Újbuda országgyűlési képviselője elmondta: a sportolási lehetőségeket biztosító épületek, így a gimnázium új tornacsarnokának megépítése arról szól, hogy a gyermekek kulturált körülmények között felkészüljenek az életre.

TornacsarnokVízhányó Zsolt, a Szent Margit Gimnázium igazgatója beszédet mond az intézmény új tornacsarnokának avatásán 2020. november 24-én. Mellette Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője, Újbuda országgyűlési képviselője (jobbra) és Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár (középen). (Fotó: MTI / Soós Lajos)

Ugyanis,

egy ilyen küzdőtér az élet kicsinyített mása,

a mérkőzésekkel felkészülhetnek arra is, hogy az életben is eredményesen tudjanak majd úrrá lenni a nehéz helyzeteken – tette hozzá.

TornacsarnokBirosz Erika Alfonza, a Szent Margit Gimnázium igazgatóhelyettese kosárlabdázik az intézmény új tornacsarnokának avatásán 2020. november 24-én. Mellette Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője, Újbuda országgyűlési képviselője. (Fotó: MTI / Soós Lajos)

Simicskó István kiemelte, ha a sportszerűséget „át tudjuk hozni az életünkbe”, akkor az emberi viszonyainkat „minőségibbé” tudjuk tenni. A kormány mindezért támogatja azon törekvéseket, amelyek arról szólnak, hogy egy erősebb nemzedéket tudjunk felnevelni – mondta a KDNP országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője.

TornacsarnokSoltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára arról beszélt, hogy az egyházi iskolák és a társadalom nagyon nagy része a normalitást követi. „A teremtett világot szeretné követni: azt, hogy a fiú, fiú, a lány, lány” – fogalmazott.

Mint mondta, a mai társadalomban

a normalitást, a teremtett világ értékrendjét néhányan meg akarják kérdőjelezni. Nekünk pedig azt kell közvetíteni, ami a normalitást akarja továbbadni

a következő nemzedékeknek.

Ezért a kormány egyre nagyobb mértékben támogatja az egyházi oktatást, nevelést. Akár iskolák felújításával, akár tornacsarnokok építésével, hogy ott is az egészséges életmódhoz, a sportoláshoz és ezen keresztül a természet és a teremtett világ szeretetéhez vezessük a fiataljainkat – mondta Soltész Miklós.

TornacsarnokSimicskó István, a KDNP frakcióvezetője, Újbuda országgyűlési képviselője (balra) és Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár floorballozik (palánklabdázik) a Szent Margit Gimnázium új tornacsarnokának avatásán 2020. november 24-én. (Fotó: KDNP)

Az átadáson elhangzott, hogy a Szent Gellért-tornacsarnok megépítéséhez az állam 1 milliárd 650 millió forinttal járult hozzá.

A közreadott tájékoztató szerint az épület körül cölöpfal tartja a földtömeget, így az épület északi oldala teljesen a föld alatt van. A tornacsarnok nagyterme egy szabványos kosárlabdapályának ad helyet, középen leereszthető térelválasztó függönnyel.

TornacsarnokAz épület tetején egy kézilabdapálya készült gumiburkolattal – a képen Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője, a KDNP frakcióvezetője (Fotó: KDNP)

A beszédeket követően az új épületet megáldására került sor.

TornacsarnokKerényi Lajos piarista szerzetes megáldja a Szent Margit Gimnázium új tornacsarnokát 2020. november 24-én. (Fotó: MTI / Soós Lajos)

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!