Harrach Péter: A nyugat-európai kereszténydemokrácia túl közel került a balliberális erőkhöz

A keresztény Európa jövője - Mit adhat Magyarország Európának? címmel tart tanácskozást a Keresztény Civil Szervezetek Országos Fóruma csütörtökön az Országházban, ahol mások mellett Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke és Trócsányi László igazságügyi miniszter, a Fidesz–KDNP EP-listavezetője is előadást tartott.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke (balra), Juhász Hajnalka miniszteri biztos, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő és Márfi Gyula veszprémi katolikus érsek a keresztény Európáról és Magyarországról szóló konferencián az Országházban 2019. május 9-én (KDNP fotó: Váli Miklós)

Harrach Péter, a KDNP-frakcióvezetője, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke Lehet-e még szobrot állítani Európában Hunyadi Jánosnak? című előadásában arról beszélt: heves viták folynak a kereszténység európai szerepéről, jelentőségéről. Sokan próbálják elvágni Európa keresztény gyökereit a jakobinusok óta, és nem csak a kommunisták. Európában ezreket öltek meg hitük miatt. Ma már ez nem jellemző, de van keresztényellenesség. Megpróbálják a keresztény közösségeket ellehetetleníteni, a nyitott társadalom hívei a hagyományos identitást őrző közösségeket ellenségként kezelik, gyengítik Európa önvédelmi reflexeit.

Elfogultság figyelmen kívül hagyni Európa évezredes gyökereit és csak azt hangsúlyozni, ami a felvilágosodás óta történt. A jakobinizmus, kommunizmus, 1968-as diáklázadások, vagy a nyílt társadalom eszmei zűrzavara és az egészséges önvédelmi reflexek meggyengülése Európa vészes megváltozásához vezethet. A nyugat-európai kereszténydemokrácia pedig túl közel került a balliberális erőkhöz – fűzte hozzá.

Az emberi méltóság, szolidaritás megerősítése egy egészséges társadalom kialakulásának a feltétele. Szükség van a családra, az egyházi közösségekre és a nemzetre – hangoztatta Harrach Péter.

Harrach PéterHarrach Péter, a KDNP-frakcióvezetője, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke előadása a keresztény Európáról és Magyarországról szóló konferencián a parlament Felsőházi termében 2019. május 9-én (KDNP fotó: Váli Miklós)

A Notre-Dame leégése után napok alatt 700 millió eurónyi adomány gyűlt össze, Európa érzi, hogy keresztény öröksége nélkül nem lehet az, ami. „Veszélyes-e az erős, intenzív identitás? Akkor nem, ha nem mások ellenében fogalmazza meg magát” – ezt már Trócsányi László igazságügyi miniszter mondta a konferencián tartott előadásában.

Vajon elegendő-e az európai integráció alapját alkotó négy szabadság – a személyek, a munka, a szolgáltatások és a tőke szabad áramlása – az európai közösség egyben tartásához, vagy az új kihívások régi értékek újrafelfedezését is igénylik? – vetette fel a kormánypártok európai parlamenti listájának vezetője.

A kereszténység szerepével kapcsoltban eltérő nézetek fogalmazódnak meg Európa-szerte. Vannak államok, melyek a teljes laicitást hangsúlyozzák, mint például Franciaország, ugyanakkor vannak, amelyekben bizonyos területeken az államvallás koncepciója érvényesül, ilyen például Anglia vagy Görögország. A harmadik megoldás, amelyet Magyarország is megvalósít, az állam és egyház viszonyában a partnerség. Az állam biztosítja a vallásszabadságot, de ezen túlmenően bizonyos közfeladatok ellátása érdekében is együttműködik az egyházakkal – mondta a tárcavezető.

Harrach PéterA keresztény Európáról és Magyarországról szóló konferencia az Országházban 2019. május 9-én (KDNP fotó: Váli Miklós)

A XXI. századi Európa lelke azt is jelenti, hogy az üldözött keresztényeknek segíteni kell világszerte, ezt szolgálja a Hungary Helps program – tette hozzá.

Európát kulturális különbségek szabdalják fel, s ez politikai megosztottsággal fenyeget. A tagállamoknak tisztelniük kell egymást. A tagállamok egyenrangúak, azonos tiszteletet érdemelnek. Bizalomra van szükség, ez segíthet a régi és új tagállamok, a régi és új demokráciák közti megosztottságon. Az európai parlamenti választások tétje, hogy sikerül-e ehhez közelebb kerülni – mondta a Fidesz–KDNP EP-listavezetője.

A keresztény Európa jövője – Mit adhat Magyarország Európának? című konferenciát a Keresztény Civil Szervezetek Országos Fóruma rendezte csütörtökön az Országházban.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!