Erdő Péter bíboros hivatalában fogadta a KDNP frakcióvezetőjét

Erdő Péter bíboros, prímás hivatalában fogadta Simicskó Istvánt, a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakcióvezetőjét és Vejkey Imre frakcióvezető-helyettest.

Erdő Péter, Simicskó István, Vejkey ImreErdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-budapesti érsek,

Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője, a párt alelnöke és

Vejkey Imre frakcióvezető-helyettes, pártügyész (Fotó: Magyar Nemzet)

A megbeszélésen szóba került a magyar közélet helyzete és a koronavírus-járvány hatásai is. A felek egyetértettek abban, hogy mind egyházi, mind kormányzati részről mindennél fontosabb az emberi élet megóvása és a családok munkalehetőségeinek, életkörülményeinek biztosítása. Ennek eléréséért mindannyiunknak meg kell lépnie a sokszor kényelmetlen, de szükséges óvintézkedéseket. A frakcióvezető kiemelte:

spirituális, lelki értelemben is szükség van arra, hogy a XXI. század társadalma meglássa valós értékeit, lelki kapcsolatokat alakítson ki, s elkezdjen eszerint élni.

Közös érdekünk, hogy a felnövekvő ifjúság megismerje és magáévá tegye keresztény értékeinket, hagyományainkat – hangzott el a megbeszélésen. Ezt a kormányzat minden erejével segíti, többek között az egyházi iskolák támogatásán keresztül. Felgyorsult világunkban figyelnünk kell arra is, hogy az üldözött keresztények – éljenek bárhol a világban – mindig segítséget kapjanak tőlünk, s helyzetükre felhívjuk a nyugati országok figyelmét is. Simicskó István a migrációs helyzet kapcsán elmondta:

a saját szellemiségét, kultúráját feladó, felszámoló civilizáció végképp kiszolgáltatottá válik más civilizációknak.

Az egyházzal kapcsolatban pedig emlékeztetett arra a gondolatra, mely szerint Európának, az egyháznak mindkét tüdőfelével lélegezni kellene, legyen szó a nyugati vagy a keleti feléről, hiszen így lesz teljes, egész.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!