Európa jövőjéért is felelősek vagyunk

Az Európa jövője iránti felelősséget hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke a kormánypárt országos választmányának szombati budapesti ülésén.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke a párt országos választmánya ülésén a Dunamelléki Református Egyházkerület budapesti székházában 2017. december 16-án. (Fotó: Váli Miklós)

A politikus értékelése szerint „Brüsszel kettős bűne miatt” veszélyben van a keresztény civilizáció. Kifejtette: az egyház-, család- és nemzetellenesség tudatosan rombolja a keresztény értékeket. Semjén Zsolt a jakobinus, kommunista, liberális és '68-as ideológiákat mind a szabadkőműves hagyományokra vezette vissza, elítélve a kereszténység relativizálását.

A demográfiai vákuum okaként jelölte meg a család tudatos rombolását, az anyaság „zárójelbe tételét”, a férfi és nő házasságának megkérdőjelezését. A nemzetellenességről szólva pedig kijelentette: az európai világot megvető iszlám ellenállás nélkül, mint kés a vajban hatol át.

A miniszterelnök-helyettes Brüsszel másik bűneként a migráció megszervezését azonosította, inkorrektnek nevezve a helyzetet a bevándorlást elutasítókkal és magukkal a migránsokkal szemben is.

A Kereszténydemokrata Néppárt Országos Választmányának ülése (Fotó: Váli Miklós)

Vitatta az arab tavasz kirobbantásának értelmét, utalva arra, hogy keresztényüldözéshez, romboláshoz vezetett.

Semjén Zsolt megjegyezte: ebben a helyzetben az embercsempészek NGO-kkal (nem kormányzati szervezetekkel) együttműködve szervezték meg a migrációt, Angela Merkel német kancellár pedig saját állampolgárai és más tagállamok megkérdezése nélkül, korlátlanul meghívta a bevándorlókat. Antidemokratikusnak, törvénytelennek és inkorrektnek nevezte a történteket, bírálva, hogy amikor ott kezelhetetlenné vált a helyzet, akkor „ide akarják lőcsölni” azokat, akik nem elég képzettek ahhoz, hogy Németországban dolgozzanak.

A kereszténydemokrata politikus aggodalmának adott hangot, hogy először ugyan csak 100, majd 1000 bevándorlóról van szó, később párhuzamos társadalmak jönnek létre, és végül a saría árnyékában kell élniük az embereknek a saját hazájukban. Felvetette ezzel kapcsolatban: miért nem a dúsgazdag olajállamok fogadják be saját hittestvéreiket?

Az nyeri a választást, aki egyben van

Semjén Zsolt a belpolitikáról szólva örök tanulságnak nevezte, hogy az nyeri a választást, aki egyben van.

Az egész polgári jobbközép világ ma egy táborban van, a baloldal és a „nehezen meghatározható Jobbik” pedig darabokban – mutatott rá, meghatározónak nevezve Orbán Viktor miniszterelnökkel való kipróbált barátságát, továbbá a Fidesz és a KDNP bajtársi szövetségét.

Ezzel szembeállítva a politikus egy tál skorpióhoz hasonlította a baloldalt, ahol a szereplők marják egymást, hiányzik „az emberi minőség”, és ezért nem képesek életképes szövetségre.

Semjén Zsolt a részvevőknek azt is bejelentette: Süli János, a paksi beruházásért felelős tárca nélküli miniszter a KDNP színeiben indul a parlamenti választásokon, Hollik István pedig Budapest belvárosában, Rogán Antal jelenlegi körzetében lesz a kormánypártok jelöltje.

A pártelnök méltatta a KDNP-s minisztereknek és államtitkároknak a családi adózás és az egyházi oktatás területén elért eredményeit, és további aktivitást szorgalmazott párttársainál.

Nacsa Lőrinc, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke (Fotó: Váli Miklós)

A rendezvényen Nacsa Lőrinc, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke azt emelte ki: a következő választáson a fiatalok jövője a tét. Megfogalmazása szerint az a kérdés, meg tudják-e őrizni Magyarország biztonságát és értékeit úgy, hogy közben egyre vonzóbb legyen a következő generáció számára, hogy itt alapítsanak családot, vállalkozzanak, értéket teremtsenek és közösséget szervezzenek.

A választmányi ülésen készült fotógalériát ide kattintva tekintheti meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!