Európa vezetői alkalmatlanok, mert nem tudják megvédeni Európát – mondta Orbán Viktor a Tusványoson

Mi vagyunk Európa jövője, a hatvannyolcasok után a kilencvenesek jönnek – jelentette ki Orbán Viktor szombaton, a tusnádfürdői 29. Bálványosi Szabadegyetemen. Az európai elit csődjének szimbóluma az Európai Bizottság, ám a napjai meg vannak számlálva, háromszáz napban - fejtette ki a miniszterelnök a jövő évi európai parlamenti választás tétjét érzékeltetve - írja a pestisracok.hu

Orbán Viktor a röviden csak Tusványosnak nevezett, a Fidesz szellemi holdudvara és az erdélyi fiatalok körében is rendkívül népszerű, rekordlátogatottságot elérő rendezvényen arról is beszélt, hogy véget ért a száz év magyar magány korszaka és Magyarország az egész Kárpát-medence újjáépítésére, korszakváltásra törekszik, amihez partnerséget kínál a szomszéd országoknak. A miniszterelnök azt is megüzente: a harmadik kétharmad új szellemi és kulturális teret teremt, ezért nagy változások jönnek szeptembertől a kultúrpolitikában. A kormányfő előtt beszédet mondó Tőkés László pedig azt hangsúlyozta, hogy a mindenkori román vezetés az erdélyi magyarság elsorvasztására törekszik, aminek intő jele a szászok korábbi szisztematikus kipusztítása is.

A kárpát-medencei magyarságnak sikerült átugrania egy lélektani küszöböt, köszönthettük az egymilliomodik visszahonosult állampolgárt, ha csak ennyit végeztünk volna, már érdemes lenne meglengetni a kalapunkat – kezdte beszédét Orbán Viktor rocksztároknak kijáró tömeg előtt, a Tusványos fesztivál és szabadegyetem nagyszínpadán. A miniszterelnök úgy folytatta: a nemzetegyesítés folyamata nemzetépítésbe torkollik, mi magyarok képesek vagyunk megérteni a rendkívül bonyolult és összetett helyzetünket, képesek vagyunk, ha kell, egy nemzetként mozdulni. A székelyföldi magyarok is kiálltak az anyaország mellett az áprilisi választáson, amit meg kell köszönni. Ám a kormány sportemberekből áll – fűzte tovább Orbán -, nem érjük be döntetlennel, hiszen eddig négyszer nyert és négy cikluson át volt ellenzékben a Fidesz a rendszerváltás óta.

Szeptembertől nagy változás jön a kultúrpolitikában

Napjaink legizgalmasabb vitája éppen a kulturális téren robbant ki, ami érthető és jól is van így. Valóban egy új szellemi és kulturális megközelítésre van szükség a harmadik kétharmad után és mi tagadás, szeptembertől nagy változások előtt állunk – jelentette ki a kormányfő. Úgy érvelt: az alap szilárd és tartós, nem elhamarkodott, ha a korszaképítést jelöljük meg célként. Ezután Orbán Viktor példákkal szemléltette a kormányzásuk sikereit, ma négy százalékon áll a gazdasági növekedés, ma 11 ezer milliárd forinttal nagyobb értéket állítunk elő minden egyes évben, mint 2010 előtt. A 2008-as válság miatt felvett hiteleket visszafizettük, az IMF-et hazaküldtük, az államadósságot csökkentettük. a foglalkoztatottak száma 55 százalékról 69 százalékra nőtt, a bérek jobban állnak, a színházlátogatások száma hárommillióval megemelkedett évente, a szélessávú internet is sokkal több magyarhoz jut el – ismertette a gazdasági stabilitás jeleit.

Magyarország legyen az öt legjobb között!

Mindezt látva talán nem nagyképűség, amit mondani fogok – fogalmazott a kormányfő, így folytatva: egy nemzeti kormány nem vállalkozhat kevesebbre, minthogy nagy célokat tűz maga elé, amelyek értelmet adnak a következő évek munkájához Ezeket a célokat megfogalmaztuk, azt akarjuk, hogy Magyarország az Európai Unió öt legélhetőbb, legversenyképesebb országává váljon. Hogy állítsuk meg a népesedés csökkenését, kössük össze az anyaországot a határon túli magyarokkal, építsük fel az új honvédséget.

Véget ért a száz év magyar magány korszaka

Tervünk, hogy újjáépítsük az egész Kárpát-medencét, hiszen véget ért a 100 év magyar magány korszaka, újra erősek vagyunk, bátrak vagyunk, van pénzünk és vannak erőforrásaink. Van egy ajánlatunk a szomszédaink számára, kössük össze végre és az országainkat, kössük össze városainkat gyorsvasúttal és autópályákkal, kössük össze energiahálózatunkat és hangoljuk össze a védelempolitikánkat, fektessünk be egymás térségeibe – sorolta terveit Orbán Viktor, egyet kiemelve: 1000 magyar óvoda felújításához kezdtünk hozzá a határokon túl.

A kölcsönös tisztelet alapján építsük újra a Kárpát-medencét és e tisztelet kinyilvánítására remek alkalom a száz éves évforduló. Száz éve lépett be Románia a modern Európába, mi értjük, hogy nekik ezen van mit ünnepelni, de ők is értsék meg, hogy nekünk nincs mit ünnepelnünk! Szerintük Székelyföld nem is létezett, pedig akkor is létezett, amikor a modern Románia még nem, és akkor is létezni fog, amikor Európa nagy része már behódol az iszlámnak.

Az ajánlatunk tehát az, hogy a valóság tagadása helyett fogjuk fel ezt a helyzetet erőforrásként, akarjunk erősödő Székelyföldet, akarjunk erősödő magyarságot, amely gyarapodást jelent majd Románia számára is, ahogyan Kós Károly mondta – hangoztatta a kormányfő.

Legyen Közép-Európa a legbiztonságosabb térség!

Így folytatta: az is célunk, hogy felépítsük Közép-Európát, Európa nagy, erős, biztonságos térségét. Ez egy sajátos kultúrájú térség, más mint Nyugat-Európa. Erre Orbán Viktor öt tézist fogalmazott meg: minden országnak joga van megvédeni a kultúráját és elutasítani a multikulturalizmus kultúráját, joga van megvédeni a hagyományos családmodellt, egy anyához és egy apához minden gyereknek joga van. Minden országnak joga van a gazdasági önszabályozásra, gyarapodásra és joga van megvédeni határait. Végezetül jogunk van az egy nemzet egy szavazat elvének fenntartásához az Európai Unió döntéshozatalában! – Van élet a globalizmuson túl, Közép-Európa útja a szabad nemzetek szövetsége – hangoztatta Orbán.

Értenünk kell, mi történik körülöttünk!

Ezek voltak a békésebb vizek, hajózzunk ki a Balatonról a nyílt tengerre! – kezdett a világpolitika bennünket is érintő fejleményeinek elemzésébe Orbán Viktor. – Az amerikai elnök beváltotta ígéreteit, kétoldalú megállapodásokon alapuló rendszert épít ki, erre új világpolitikát alapított. A kínai menetelés folytatódik és az oroszok is beváltották az ígéretüket, közel vannak ahhoz, hogy megoldják a gázszállítást Ukrajna kiiktatásával. Európa jobbra tolódása folytatódott, ez nem csak egy közép-európai folyamat. Azért idézem ide ezeket az összefüggéseket, mert egy tízmilliós ország számára létkérdés, hogy értse, mi történik körülötte, hogy tudjuk, ki mit akar körülöttünk a politikában! – Az amerikaiak folytatni fogják a kísérletüket, hogy megtartsák vezető szerepüket a világban Kínával szemben. Az idő az utóbbinak kedvez, de Amerika meg akarja változtatni a nemzetközi játékszabályokat. Hogy ez sikerül-e, azt senki nem tudja, de ez a szándék a világpolitikát meghatározó akarat. Amerika ezért megpróbálja eltüntetni azt a kereskedelmi többletet, ami Európa oldalán még fennáll a kárukra és létre fog jönni egy orosz-amerikai fegyverzetpolitikai megállapodás.

Balról jobbra: Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, Tőkés László európai parlamenti képviselő, KDNP (Fotó: kdnp.hu)

Az EU primitív oroszpolitikát folytat

Mit fognak csinálni az oroszok? Ők úgy tekintenek magukra, mnt egy fenyegetett ország, ezért ütközőzónákat alakítanak ki maga körül. Az egyik ilyen Ukrajna, amely megunta az 50-50 százalékos orosz-amerikai befolyást, de a kísérlete kudarcot vallott, Oroszország várhatóan visszaszerzi a pozícióit, miközben az EU primitív oroszpolitikát folytat. Miközben vannak magukat fenyegetve érző országok, mint Lengyelország vagy a Baltikum országai, Magyarország és Szlovákia nem érez ilyen fenyegetettséget. Előbbieknek ezért sokkal erősebb védelmi garanciák kellenek, de a többieket a primitív politika helyett engedjék kereskedni Oroszországgal! – szólította fel a nemzetközi politika alakítóit Orbán Viktor, azzal folytatva, hogy kell beszélni Törökországról, Izraelről és Egyiptomról is, amely országok stabilitása ma Európa legfőbb garanciája. Egy ilyen bonyolult és változó nemzetközi helyzetben Európa nem élhet tovább úgy, hogy nem tudja biztosítani a saját védelmét, hanem az amerikaiak pénzén és biztonsági ernyője alatt él. Ez persze jó dolog, de Európának létre kell hoznia a saját, önálló haderejét!

Kósa Lajos, Harrach PéterMiniszterelnöki beszédre várva... (Fotó: kdnp.hu)

Öveket kérjük becsatolni!

Öveket kérjük becsatolni, ez a legrázósabb útszakasz! – nyitott új fejezetet sok ezer anyaországi és erdélyi magyar előtt szónokolva a miniszterelnök. – Európa valaha egy nagy civilizáció volt, egy világformáló erőközpont. Ha szellemi távlatban nézünk egy civilizációt, akkor négy fő építőelemet látunk. Ez a vallás, az alkotóművészet, a kutatás és az üzleti vállalkozás szelleme.

Ehhez képest Európa a keresztény alapokat megtagadta, az alkotókat cenzúrázza, a kutatásban lemaradt az USA és Kína mögött, a vállalkozásokat pedig a bürokrácia fojtogatja.

Európa vezetői alkalmatlanok, mert nem tudják megvédeni Európát a bevándorlástól – folytatta kritikáját Orbán, kijelentve, hogy az európai elit csődjének szimbóluma az Európai Bizottság. Ám a napjai meg vannak számlálva, megszámoltam, háromszáz napban – mondta a miniszterelnök, nagy tetszést váltva ki a közönség soraiban. Kijelentette: az Európai Bizottság az alapszerződés szerint a pártatlanságot vállalt, mégis pártos a liberalizmus mellett és egy új szocializmust épít.

Az európai elit a keresztény alapokon nyugvó, a munkát, a méltóságot és a férfi-női viszonyt megbecsülő keresztény Európa helyett a nyílt társadalom Európáját építi, amiben a felsorolt értékeknek nincs becsülete, az emberek lecserélhetőek bevándorlókra, a határokat nem tudják megvédeni és amelyben a liberális demokrácia átfejlődött liberális NEM demokráciává. Azaz csak liberalizmus van, demokrácia már nincsen.

A demokrácia hiányát avval tudjuk alátámasztani, hogy Nyugat-Európában általánossá vált a cenzúra, ha valaki nem hiszi, nézze meg, hogyan törlik például a migránsokról szóló negatív híreket a közösségi hálón és a médiában. A liberális koncepció oda fejlődött, hogy a vélemények különbözőségét fontosnak tartják, egészen addig, amíg valaki nem fogalmaz meg egy másik véleményt – festette fel a miniszterelnök, idézve a régi szovjet viccet: bárhogy is rakom össze a bicikligyár termékét, mindig gépfegyver lesz belőle.

Sorsdöntő lesz a jövő évi uniós választás

A jövő évi európai választásnak ezért döntő jelentősége van. Most végre nem az egyes országok nemzeti kérdéseiről fog szólni ez a választás, hanem egy nagy közös kérdésről: a bevándorlásról. Minden erőnket a következő évben erre a nagy és közös választásra összpontosítsuk! – szólította fel tábort Orbán Viktor. – Az európai elit láthatóan ideges, hiszen Európa átalakítása, amit mi csak Soros-tervnek nevezzük, elakadhat. Nekünk érdekünk is, hogy ezt a tervet megakasszuk, még ha egyelőre nem is tudjuk, milyen nagy a jelentősége ennek az ügynek. Eddig a keresztény tradíciókon alapuló közösségek és az abból kilépő baloldali közösségek versenye vezette Európát. Ez a versenyfutás garantálta Európa fejlődését így dőltek el a fontos hatalmi kérdések. De ha beáll az a helyzet, hogy a nyugati országokban a tíz százalékot meghaladó muszlim népesség összeáll a baloldallal, a keresztény alapokon szerveződő pártcsaládok örökre kiszorulnak a hatalomból. Nagyon közel vagyunk ehhez az állapothoz, ezért döntő jelentőségű ez a választás.

Harrach PéterHarrach Péter, a KDNP alelnöke, parlamenti frakcióvezető (Fotó: kdnp.hu)

A liberális elitet igenis le lehet váltani egy keresztény elitre!

Itt természetesen nem a hitelvek védelmezéséről van szó – magyarázta el a kormányfő -, abban a politika nem illetékes. A kereszténydemokrácia feladata, hogy megvédje a hitelvekből kinőtt létformákat, mint az emberi méltóság, a család, a nemzet és a hitbéli közösségeink. Egy csapdát azonban el kell kerülnünk! Itt himbálódzik az orrunk előtt egy csali, miszerint a kereszténydemokrácia is lehet liberális. Ha ezt a csalit bekapjuk, elveszítjük a küzdelmet. A kereszténydemokrácia ugyanis nem liberális, hanem – ha úgy tetszik – illiberális. A liberális demokrácia bevándorláspárti, a multikulti mellett áll, és a variálható családmodellek pártján áll. Ezeket a kereszténydemokrácia elutasítja. Tehát a miénk egy illiberális gondolat – vezette le.
A hatvannyolcasok helyett a kilencvenesek jönnek!

Nagy pillanat előtt állunk, a hatvannyolcas elitnek, úgy ahogy van, búcsút mondunk. Ki jön? – tette fel a kérdést Orbán Viktor, rögtön meg is válaszolva: Mi jövünk!

A kilencvenesek, az antikommunista, a keresztény elkötelezettségű nemzedék! Harminc éve azt gondoltuk. Európa a jövőnk, ma azt gondoljuk, mi vagyunk Európa jövője, hajrá! - zárta tusványosi beszédét Orbán Viktor, ami után Németh Zsolt, a beszélgetés házigazdája és az egész fesztivál fővédnöke felolvasta a hallgatóságtól előre összegyűjtött kérdéseket.

Semjén ZsoltKözépen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke (Fotó: kdnp.hu)

Irányított volt a terrorizmussal vádolt erdélyi fiatalok elleni eljárás

A kérdésre válaszolva a miniszterelnök elmondta, a Fidesz-KDNP a határon túli magyarok körében kilencvenhat százalékot kapott áprilisban, ám vigyázni kell a hasonló magasságokban, mert könnyen száz fölé csúszhat az arány, az pedig kellemtelen kérdéseket vethet fel. A Szőcs-Beke-ügyben Orbán hangsúlyozta, hogy általában nem helyes más országok bírósági ítéleteinek kommentálása, de az említett ügyben elég nyilvánvalónak tűnik, hogy irányított az eljárás, erre pedig a magyar kormánynak válaszokat kell adnia. A miniszterelnök felhívta a figyelmet, hogy a határon túli, magyarok lakta területek fejlesztéséből az anyaország is profitál, ezért semmi okunk arra, hogy azt ne tegyük meg. Magyarország ugyanakkor abban érdekelt, hogy Románia stabil, erős ország maradjon, mert bástya lehet a migráció, a muszlim térhódítás elleni harcban. Arra a kérdésre, hogy a Fidesz távozhat-e az Európai Néppárt kötelékéből, azt mondta, hogy ő a bennmaradás pártján van. A miniszterelnök Tusványoson is megerősítette, hogy Magyarország továbbra is Szerbia EU-s tagsága mellett áll ki. Orbán szerint mivel a liberális demokrácia kora lejárt, be kell lépnünk a kereszténydemokrácia korszakába.
Tőkés: A román vezetés az erdélyi magyarság elsorvasztásán mesterkedik.

Az eredeti írás a pestisracok.hu-n olvasható, itt >>>

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!