„Ezeknek a gyertyáknak mindig égniük kellene” - Simicskó István üzenete advent negyedik vasárnapján

Ne aludjon ki az emberek szívében soha a hit, a remény, az öröm és a szeretet lángja – hangsúlyozta a KDNP frakcióvezetője videóüzenetében.

„Küszöbön áll a nap, az az egyetlen egy nap az évben, mely hivatalosan is a szereteté. Háromszázhatvanöt nap közül háromszázhatvannégy a gondjaidé, a céljaidé, munkádé, és a szereteté csupán egyetlen egy, s annak is az estéje egyedül. Pedig hidd el, Ismeretlen Olvasó, fordítva kellene legyen. Háromszázhatvannégy nap a szereteté, s egyetlen csak a többi dolgoké, s még annak is elég az estéje” – idézte advent negyedik vasárnapján közzétett videóüzenetében Wass Albert gondolatait Dr. Simicskó István, a KDNP alelnöke, parlamenti frakcióvezető.

Simicskó István

A politikus emlékeztetett: a negyedik gyertya nem mást jelképez, mint a szeretetet. „A negyedik gyertyával Keresztelő Szent János odaadásának adózunk, aki hittel, reménnyel és örömmel hirdette Jézus eljövetelét, aki a szeretet erejével jut el az emberi szívekhez. A szeretet a legfontosabb keresztény erény! Több mint érzelem: a szeretet tevékeny törődés, óvó, védelmező, gondoskodó, odaadó cselekvés. Fontos, hogy odaadással viszonyuljunk szeretteinkhez, családunkhoz és embertársainkhoz. Ne aludjon ki az emberek szívében soha a hit, a remény, az öröm és a szeretet lángja. Ezeknek a gyertyáknak mindig égniük kellene” – hangsúlyozta Simicskó István.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!