Felavatták Árpád fejedelem szobrát Üllésen

Az egykori Árpádközpont szívében immár méltó emlékhelye van a fejedelemnek. Bánvölgyi László szobrászművész alkotását Mihálffy Béla, a KDNP országgyűlés képviselője és Nagy Attila polgármester avatta fel szombaton Üllésen, a község napján.

Üllés Árpád szobor

 

Mihálffy Béla ünnepi gondolatai:

Üllés régi neve, Árpádközpont, büszkén hirdeti, hogy itt már évszázadokkal ezelőtt is olyan emberek éltek, akik tisztelettel és hálával tekintettek vissza honfoglaló elődeinkre. Az, hogy ma újra felelevenítjük és megerősítjük ily módon ezt a köteléket, több mint szimbolikus gesztus. Ez a szobor itt, a falu szívében, a közösség erejét testesíti meg, amely azt üzeni, hogy van mire büszkének lennünk, van miből merítkeznünk.

Egy szobor, különösen, ha nagy történelmi személyiségnek állít emléket, nem csupán műalkotás. Sokkal több annál. Egy hagyományteremtő találkozási pont, amely összeköt bennünket. Egy hely, ahol emlékezhetünk, ahol erőt meríthetünk és ahol gondolkodhatunk jövőnkön is. Közösséget építeni pedig csak úgy lehet, ha van hová összegyűlnünk.

Egy közösség ereje a közösen átélt pillanatokban rejlik, az együtt megélt hagyományokban, a közösen tisztelt értékekben. Árpád nagyvezér alakja pontosan ilyen közös értékünk, amelyet mindannyian magunkénak érzünk és amely összeköt bennünket, akár Üllésen, akár az egész Kárpát-medencében.

Ma ezzel a szoborral újra megerősítjük, hogy itt Üllésen, mi nem felejtjük közös múltunkat, hanem büszkén tekintünk előre. Árpád nagyvezér és fejedelem pedig legyen számunkra példa: példa a bátorságra, a kitartásra, a közösségi szellemre. Hiszem, hogy ez a hely a jövőben is sok szép eseménynek lesz majd otthona, amelyeken együtt vehetünk részt, s együtt adhatunk erőt egymásnak.

 

A Csongrád-Csanád vármegyében, a Homokháti Kistérségben található, ma 3200 lelket számláló településen a Tesz-Vesz Közhasznú Egyesület kezdeményezésére készült el az emlékmű, amelynek megvalósítását a Barankovics Alapítvány is támogatta.

Az alapítvány honlapján olvasható, hogy a már a népvándorlás idején is lakott települést eredetileg Árpádközpontnak nevezték, és csak 1948-ban lett Üllés a neve, mert a kommunista hatalom megtiltotta az egyházi, királyi címek használatát. Napjainkban az Árpád dűlő és az Árpád Fejedelem Iskola elnevezése utal a gazdag történelmi múltra is. A rendezvényeknek is helyet adó központi parkban található szobor kifejezi a kezdeményezők magyar történelmi múlt iránti tiszteletét is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!

 

 

BESbswy