Firtl Mátyás a soproni népszavazásról emlékezett meg a parlamentben

Firtl Mátyás, Sopron kereszténydemokrata országgyűlési képviselője szólal fel napirend előtt az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. december 12-én. (MTI Fotó: Soós Lajos)

Firtl Mátyás, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője szerint példaként áll minden magyar előtt az 1921. december 14-i soproni népszavazás, amikor a város és környékének nyolc települése úgy döntött, hogy Magyarországot választja. Ez a nemzetszeretet és hűség nem előzmény nélküli: 1917 augusztusában a 18-as soproni gyalogezred honvédjai több napon át tartó küzdelemben védték meg az országot az ojtozi csatában - mondta. Hozzátette: Sopron nem csak 1921-ben volt hűséges a nemzethez, hanem 2004-ben a kettős állampolgárságról tartott népszavazáson is, mert a térségben érvényes és eredményes volt a voksolás.

Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára elmondta, Sopron 1922-ben kapta meg a nemzetgyűléstől a civitas fidelissima, a leghűségesebb város címet, ezt a címet a város ma is viseli. Közölte, az évfordulók alkalmasak arra, hogy rádöbbentsék az utókort, hogy az elődök nemes tettei előtt fejet kell hajtani.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!