Földi László: A magyarok szívében húzódó határokat lebontottuk

Természetes, hogy a Trianon utáni időszakban a versek búskomorak voltak, a szónoklatok pedig az igazságtalanul elcsatolt területek visszaszerzését áhították, sőt követelték – mondta Földi László. Ma azonban már más kort élünk, más feladattal más kihívásokkal. Ebben a történelmi helyzetben az emlékezés célja a szétszakítottság csökkentése és a nemzeti összetartozás erősítése. A Nemzeti Összefogás Napja alkalmából a KDNP országgyűlési képviselője, Földi László Pest vármegye 12. választókerületének elnöke Cegléden, valamint Törtelen és Nyársapáton is részt vett az ünnepi megemlékezésen. Itt elhangzott beszédéből idézünk.

Eltelt több mint 100 esztendő, és bár Trianon sebei minden igaz magyar szívében a mai napig vérzenek, de irredentizmusnak és revizionizmusnak már nincs helye a felelős magyar politikában és közbeszédben – hangsúlyozta a politikus.

A legfontosabb feladatunk nem lehet más mint a szó közjogi értelmében újra egyesíteni a 15 milliós magyarságot, hogy túlléphessünk a saját múltunk túl nagyra nőtt árnyékán. A határon túli magyarok kettős állampolgárságának, szavazati jogának és széles körű anyaországi támogatásának biztosításával, illetve

a békés és termékeny együttélésre fókuszáló szomszédságpolitikával Magyarország képes volt annyira múlttá tenni Trianont, amennyire az csak lehetséges.

Tisztelet adunk, tisztelet kérünk. Egy olyan nemzet kérése ez, amely elfogadja, sőt foggal-körömmel védi a jelenlegi határait, de amely a magyarok szívében húzódó határokat mindörökre lebontotta. Ma is vannak, persze, küzdelmeink a szomszédság politikában, de összességében azonban minden állammal, és kiváltképp azokkal, amelyek területén jelentős számú magyar kisebbség él, korrekt, egyenrangú együttműködésre törekszünk, és ebben komoly eredményeink vannak.

Több államban élő nép, de egy nemzet vagyunk, és valljuk, hogy minden magyar felelős minden magyarért. A Kárpát-medence legyen az a hely amely a nemzeteket nem szétválasztja, hiszen sokkal több minden köt össze bennünket, mint ami szétválaszt. A mai napon azonban kötelességünk az emlékezés is: emlékezünk azokra, akik összetartották az elmúlt 103 esztendőben nemzetünket. Óvták és ápolták anyanyelvünket, kultúránkat, történelmünket, cserepekre tört életünk megannyi darabját. Ők mentették át a magyar nemzetet: továbbadták mindazt, amit örökségbe kaptunk és hozzátették a magukét. Ha kellett, mentették szellemi és anyagi javainkat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!