A kereszténydemokrata Stágel Bence szerint üdvözlendő, hogy a hamarosan induló országos szociális konzultáció során minden 16. életévét betöltött magyar fiatal is véleményt formálhat kiemelt szociális kérdésekben. A KDNP országgyűlési képviselője azt mondta, hogy számos olyan terület van ugyanis, melyek alapvetően befolyásolják a jövő nemzedékek életét, így a mostani szociális konzultáció során különösen is az oktatási rendszer átszervezésére, a gyermekvállalásra, illetve a lakáshitelekre vonatkozó kérdések.
Az ország demokratikus jövője szempontjából kiemelt jelentőséggel bír a fiatalok aktív közéleti szerepvállalása, nem szabad hagyni, hogy teljes nemzedékek pályán kívülinek érezzék magukat. Hozzátette: a fiatalok közéletre nevelése, a közéletben való részvételük támogatása kiemelt cél kell legyen. Ehhez az szükséges, hogy ők maguk is azt érezhessék, nem a fejük felett döntenek alapvető kérdésekben, hanem a demokrácia játékszabályai szerint ők maguk is véleményt formálhatnak. Örömteli tény, hogy a jövő nemzedékek igényeit nagyobb mértékben figyelembe vevő folyamatos szemléletváltozásnak lehetünk szemtanúi a magyar politikai életben. Ennek egyik fontos eleme volt, hogy az ország végletekig menő eladósítását megakadályozó fékek épültek be az új alaptörvénybe, immáron pedig a szociális konzultáció során kiküldésre kerülő kérdőíveken keresztül a 16 és 17 éves fiatalok véleményét is kéri a kormányzat, az ő véleményük is számít.
Jövő héten kezdődik az Orbán Viktor miniszterelnök által meghirdetett szociális konzultáció. A tíz kérdésből álló kérdőívet minden magyar megkapja, aki betöltötte a 16. életévét.