Fülöp Attila: 128 milliárd forintot fordítottak idén gyermekvédelemre a költségvetésből

Az idei költségvetésből gyermekvédelemre 128 milliárd forint jutott, ez több mint a hatszorosa a 2010-ben erre a célra fordított összegnek – mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, a KDNP politikusa kedden a Somogy vármegyei Marcaliban, a Csipet Csapat Különleges Lakásotthon átadási ünnepségén.

FülöpFülöp Attila rámutatott arra is, hogy 2010-ben a szociális és gyermekvédelmi kiadások összege 325 milliárd forint volt, az idén pedig ennek a 4,5-szerese, 1500 milliárd forint.

Az elmúlt években az intézményekben, nevelőszülőknél előforduló bántalmazás okán is fontos előrelépésnek nevezte, hogy egy olyan átlátható, mindenki számára kötelező előírásokat megfogalmazó szabályozást vezettek be, amely a gyerekek védelme mellett a velük foglalkozóknak is ad egyfajta védelmet az alaptalan vádaskodásokkal szemben.

Szólt arról is, hogy

idén a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) 210 telephelyét újították fel 2,1 milliárd forint értékben. A jövőről szólva elmondta, döntés született arról, hogy 200 új férőhelyet hoznak létre a gyermekek számára.

Fülöp

Az államtitkár kifejtette, az egyedül maradt gyerekek számára a legjobb megoldás, ha találnak számukra egy másik családot, amelyben fel tudnak nőni. A nevelőszülők számára bevezették a foglalkoztatási jogviszonyt, amivel ma ötször-hatszor annyit tudnak keresni, mint tíz évvel ezelőtt – mutatott rá.

Ma már a gyermekvédelembe került 12 év alatti gyerekek 83 százaléka nevelőszülőknél nevelkedik, de még több nevelőszülőre lenne szükség – mondta Fülöp Attila.

A cél minden gyerek esetében, hogy minél előbb örökbefogadó vagy nevelőszülő gondoskodjon róla, és be se kerüljön az intézményrendszerbe. De amikor szükség van - akár pszichés vagy egyéb problémák miatt - az intézményi elhelyezésre, akkor azt meg kell oldani"

– fogalmazott, rámutatva, hogy a marcali otthon az ilyen csecsemők számára biztonságos és megnyugtató környezetet nyújt.

Fülöp

Sok mindent tettük a gyermekvédelemben és van még sok dolog, amit meg kell tennünk" 

– zárta szavait az államtitkár.

Nábrádi Csilla, a SZGYF Somogy vármegyei kirendeltségének vezetője elmondta, az épületben működő, 48 férőhelyes Százszorszép Gyermekotthon 1983-ban nyitotta meg kapuit.

Az évek során az épületrészek különféle funkcióváltásokon estek át. A legutóbbi változások során kihasználatlanul maradt egy lakásotthoni csoport, ezt alakították át egy önálló, 8 férőhelyes csecsemőotthonná, a somogyi gyermekvédelmi ellátórendszer 25. telephelyeként - ismertette.

Hozzátette: miután a közelmúltban sikerült a Csipet Csapat Különleges Lakásotthont szolgáltatói nyilvántartásba vetetni, és a 6 fős dolgozói létszám is rendelkezésre áll, hamarosan érkeznek a "babák" is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!