Fülöp Attila: 2010 óta 150 százalékkal nőtt a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása

Az elmúlt három kormányzati ciklusban 150 százalékkal nőtt a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása – mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, a KDNP politikusa kedden Budapesten.

Fülöp Attila a Megváltozott munkaképességű emberek támogatása című projekt zárórendezvényén elmondta, jelenleg 4,7 millió ember dolgozik Magyarországon, ez a szám 2010 óta 30 százalékkal, mintegy egymillióval nőtt, a megváltozott munkaképességű embereknél azonban 150 százalékos volt a bővülés, tehát a legnehezebb helyzetben lévők tudtak a leginkább bekapcsolódni a foglalkoztatásba.

Az államtitkár úgy fogalmazott:

Háborúban és békében is a legütőképesebb, ha munkaalapú társadalmat építünk.

    

Azt mondta, 2010 előtt a baloldal „gyáva” politikát folytatott, mert nem merte a foglalkoztatás felé elvinni a fogyatékossággal élőket, a tartósan beteg embereket, 2010-ben azonban szemléletváltás történt.

A legfontosabbnak azt nevezte, hogy a megváltozott munkaképességű emberek esetében ne azt nézzék, miben szenvednek hiányt, hanem azt, mire lehet használni a megmaradt munkavégző képességüket.

Hozzátette, a kormány feltett szándéka, hogy mindenkinek találjon munkát, mert a munkavégzés a társadalmi kötődéshez, a kapcsolatokhoz, a szocializációhoz is jelentősen hozzájárul.

Tóth Tibor, a projektet megvalósító Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet főigazgatója közölte, a 7,5 évig működő, majdnem 17 milliárd forintból megvalósuló program a megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációját és munkába állását segítette.

Segítették a résztvevőket abban, hogy munkára kész állapotot érjenek el, illetve a munkahely megtartásában. Igyekeztek minél több munkaadót felkeresni és tájékoztatni őket a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának lehetőségeiről és előnyeiről, szakmai fórumokat tartottak, amelyeken az álláskeresők és a munkáltatók találkozhattak, rehabilitációs és mentori képzéseket szerveztek, valamint létrehozták az Érték vagy! –  Megváltozott munkaképességű álláskeresők portálját – sorolta az igazgató.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!