Fülöp Attila: Felkészültünk a téli hajléktalanellátásra

Felkészültünk a téli hajléktalanellátásra, van elég férőhely, ezért senkinek nem kell az utcán tölteni a hideg éjszakákat –jelentette ki a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, a KDNP politikusa kedden Budapesten, az ezzel kapcsolatos egyeztetést követő sajtótájékoztatóján.

FülöpFülöp Attila elmondta: az egyeztetésen a hajléktalanellátás minden résztvevője jelen volt, köztük az önkormányzatok, a mentőszolgálat, a rendőrség, a polgárőr szövetség, valamint a hajléktalanellátók képviselői.

Ma Magyarországon a központi költségvetésből mintegy 16 milliárd forintot biztosítanak hajléktalanellátásra – közölte az államtitkár hozzátéve: ennek nagyjából a fele a fővárosba kerül, ami arányban van a Budapesten élő hajléktalanok számával.

Elmondta,

a hajléktalanellátás alapvetően önkormányzati feladat, amelyhez a kormányzat garantálja a forrásokat. Az önkormányzatok ezt a feladatot civil és egyházi szereplőkkel közösen látják el."

Fülöp Attila közölte, az említett 16 milliárd forinton felül mintegy 252 millió forintot osztanak ki egy már lezajlott pályázat keretében a következő hetekben. Ezt a hajléktalanellátó szervezetek alapvetően három feladatra fordíthatják: egészségügyi ellátás biztosítására a hajléktalanellátó intézményekben, önálló lakhatásra, valamint az ellátó szervezetek munkatársainak képzésére.

A hajléktalan emberek rendelkezésére álló férőhelyekről szólva elmondta: jelenleg Magyarországon csaknem 20 ezer férőhely áll rendelkezésre, ennek egyik része a nappali ellátást jelenti, a másik része a bentlakásos ellátást, a harmadik pedig az éjszakai krízis férőhelyeket.

Ez utóbbiból 5648 van országosan, és jelenleg az ilyen férőhelyek mintegy 33 százaléka szabad – tette hozzá.

Fülöp Attila rámutatott:

a mostani kihasználtság alapján, figyelembe véve a november elsején kinyitó plusz férőhelyeket azt látni, hogy van elég szabad férőhely."

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!