Fülöp Attila: A fogyatékosággal élők is tudnak értéket teremteni

A fogyatékosággal élők  is tudnak értéket teremteni, szépet és jót létrehozni  - hangsúlyozta Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, a KDNP politikusa az Adventi Lámpások esemény csütörtöki megnyitóján Budapesten, a Pasaréti Közösségi Házban.

A kormány azért dolgozik, hogy bebizonyítsa: azok is szeretnének értékes munkát végezni, akiknek megváltozott a munkaképessége – hangsúlyozta Fülöp Attila kiemelve, hogy a Lámpás '92 Közhasznú Alapítvány eseménye egyebek mellett erre mutat példát.     

Mint mondta, reméli, hogy az ilyenfajta kezdeményezések minél több gazdasági döntéshozó számára mutatják meg, hogy érdemes a megváltozott munkaképességű embereknek munkát adni. Úgy vélte, hogy az együttműködés lehetőségét a foglalkoztatás terén kell keresni és ehhez szüksége van a kormányzat mellett a társadalom összefogására.  

Inspiráló és értékteremtő munka zajlik a Lámpás '92 Közhasznú Alapítványnál és az Adventi Lámpások esemény ráirányítja a figyelmet a fogyatékosággal élők művészeti alkotásaira is – hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, aki szerint az értékteremtő közösség a társadalom számára is például szolgálhat. Megmutatja egyebek mellett, hogyan lehet a hátrányból erőt kovácsolni.

A kormányszóvivő közölte, hogy Magyarországon csaknem egymillió embert érint a fogyatékosság ügye, hazánkban minden második megváltozott munkaképeségű ember dolgozik. Tíz évvel ezelőtt ez a szám még csak 18 százalék volt, korábban sokan a segélyt és támogatást várták, de az elmúlt években már többen gondolják úgy, hogy munkával szeretnék maguknak megteremteni, kiegészíteni a megélhetést.

Szentkirályi Alexandra mindenkit arra biztatott, hogy karácsonyra olyan ajándékokkal lepjék meg családtagjaikat, ismerőseiket, amellyel az alkotóknak is örömet szereznek.  

Varga Zoltán, a Lámpás '92 Közhasznú Alapítvány elnöke elmondta: immár 30 éve elsősorban értelmi fogyatékosággal élő emberek lakhatását, ellátását, foglalkoztatását és művészeti képzését biztosítják. Több száz embert 19 intézményben látnak el. Több mint két évtizede nyújtanak foglalkoztatást különféle műhelyekben, a hagyományőrző tevékenység mellett az újrahasznosításra helyezik a hangsúlyt. A fennállásuk évfordulója alkalmából jubileumi sorozattal készülnek, ennek része az adventi esemény is.

Az estig tartó ünnepi forgatagon arcfestés és karácsonyfadísz-készítés, játékbemutató, kézműves vásár és gasztronómiai finomságok várják az érdeklődőket.

A Lámpás '92 Alapítvány értelmi fogyatékosággal élő képzőművészei a helyszínen alkotnak, de versmondás, sütikészítés és csokitotó is szerepel a programban. Az eseményen közreműködik egyebek mellett Kollányi Zsuzsi énekes és Gryllus Vilmos zenész, előadóművész.

 

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!