Fülöp Attila: a fogyatékosok is tagjai a közösségnek

Rendszerváltozás zajlik a fogyatékosságügyben - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára szerdán a Somogy megyei Segesden.

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára beszédet mond a fogyatékossággal élőknek kialakított lakóotthonok avatásán a Somogy megyei Segesden 2021. augusztus 18-án. MTI/Varga György

Fülöp Attila lakóotthonok átadásán hangsúlyozta: e területen az elmúlt harminc év legfontosabb lépése, hogy a nemzeti-polgári kormány döntésének köszönhetően a fogyatékossággal élő emberek kikerülnek az ellátásukra korábban kijelölt zárt, fallal körülvett helyek, kastélyok ódon falai közül, ugyanolyan épületekben élhetnek, mint mások, és így valóban tagjai lehetnek a közösségnek.
    Az, hogy régen elzárt kastélyokban, fallal körülvett helyeken lehetett fogyatékosságügyről beszélni, gátolta, hogy a közbeszéd tárgya legyen: mit értünk fogyatékosság alatt, miben tudunk igazán segíteni - fogalmazott.

A kommunizmusban épített falakra egyetlen válasz van, az, hogy azokat le kell bontani.

    Az államtitkár szólt arról is, hogy a Széchenyi 2020 programban 25 milliárd forintot költenek az úgynevezett támogatott lakhatásra, vagyis arra, hogy az érintettek a nagy intézményekből kis otthonokba költözhessenek. Kitért arra, ebből a forrásból Magyarországon 160 helyszínen folyik építkezés, amely kétezer ember életkörülményein javít. Hozzáfűzte, nagylétszámú, 50 férőhelyesnél nagyobb otthonokban 13 ezren laknak. A szociális segítségnyújtás mellett megvalósuló családias típusú lakhatás, az önálló élet lehetővé teszi a részvételt az önálló munkában, foglalkoztatásban, aminek nagy szerepe van az érzékenyítésben, a fogyatékossággal élők befogadásában - közölte.

  Szászfalvi László KDNP-s országgyűlési képviselő beszédet mond a fogyatékossággal élőknek kialakított lakóotthonok avatásán a Somogy megyei Segesden 2021. augusztus 18-án. MTI/Varga György

Szászfalvi László (KDNP), a térség országgyűlési képviselője arról szólt, hogy sokak hitére, összefogására és kitartó munkájára volt szükség annak az álomnak a megvalósulásához, amely a segesdi lakóotthonok felépítését, a régi nagy intézmény lakóinak a kis családi egységekbe költözését jelentette.

Nemes Zita, a Somogy Megyei Gondviselés Szociális Otthon vezetője az MTI-nek elmondta: Segesden hat lakóotthon és a lakók ellátását, fejlesztését biztosító szolgáltatóközpont létesült, illetve létesül 740 millió forintos fejlesztés eredményeként.  A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság fenntartásában működő lakóotthonok a közeli kolostorépületben elhelyezett 72 fogyatékossággal élő embernek biztosítanak jobb körülményeket, nagyobb önállóságot - tette hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!