Fülöp Attila: A gondoskodás legyen közösségi ügy!

Csak akkor lehet sikeres a segítő szakma, ha az egy közösségi ügy – jelentette ki a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, a KDNP politikusa szombaton Nyíregyházán.

Fülöp Attila az egészségügyi és szociális területen dolgozók családi napjának megnyitóján, a Nyíregyházi Állatparkban elmondta, az ezeken a területeken dolgozók mindig egy közösség ügyét szolgálják és képviselik, munkájukkal kistelepüléseket és nagyvárosokat tesznek élhetőbbé azáltal, hogy a rászorulók életét próbálják segíteni és jobbá tenni.

A nehézségek, a bizonytalanságok és a veszélyek éveit éljük, ezeknek a rendező elvei pedig az erő, a szolidaritás, a biztonság és a gondoskodás kell legyenek – fogalmazott az államtitkár.

Fontos, hogy azokról se feledkezzünk meg, akik gondoskodással foglalkoznak az egészségügyi és szociális területen, nekik a lehető legtöbb támogatást biztosítsuk – fogalmazott Fülöp Attila, megjegyezve, munkájuk fontosságát a koronavírus-járvány és az ukrán menekülthullám is jól mutatja.

Az államtitkár a családi napot megszervező civil egyesületre utalva örömét fejezte ki, hogy a kormányzati erőfeszítéseken kívül a közösség és a civil szféra is úgy gondolja, hogy a gondoskodásban végzett munka érték és ezt mindenkinek el kell mondani.

Vinnai Győző, Nyíregyháza fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, az ezekben a szakmákban dolgozók nagyon kemény munkát végeznek, elkötelezett hivatástudattal rendelkeznek, ezért számukra nagyon fontos a rekreáció és a kikapcsolódás, valamint az, hogy a közösség, amelyért dolgoznak, így is értékelje a munkájukat.

Kovács Sándor, a mátészalkai választókörzet fideszes országgyűlési képviselője hangsúlyozta, az ágazat dolgozói „az életükből adnak egy darabot” és ezért hangsúlyos a szabadidejük hasznos eltöltése is.

A megjelenteket Baracsi Endre, a megyei közgyűlés alelnöke és Jászai Menyhért, Nyíregyháza alpolgármestere is köszöntötte.

A családi napra mintegy ötezer egészségügyi és szociális dolgozó, valamint családtagjaik regisztráltak – mondta a megnyitón Kiss Hedvig, az Élet Forrása Egyesület elnöke.

Gajdos László, az állatpark igazgatója az MTI-nek elmondta, a park a maga módján igyekszik segíteni a gondoskodásban dolgozókat és az ellátottakat, ennek jegyében ezen a hétvégén a szociális szférában dolgozók mellett a fogyatékkal élők léphetnek be kedvezményes belépőjeggyel a Nyíregyházi Állatparkba.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!