Fülöp Attila: Jelentősen csökkent a szegénység Magyarországon

Az Eurostat legfrissebb adatai szerint 2022-ben Magyarországon a lakosság 18,4 százalékát érintette a szegénység vagy a társadalmi kirekesztettség kockázata, ez jelentős csökkenést jelent a 2015-ben mért 30,6 százalékhoz képest - közölte a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, a KDNP politikusa csütörtöki Facebook-bejegyzésében.

Fülöp Attila azt írta, tavaly az Európai Unió lakosságának csaknem 22 százaléka volt kitéve a szegénység vagy a társadalmi kirekesztettség kockázatának. Az érintettek aránya a legmagasabb Romániában (34,4 százalék), Bulgáriában (32,2 százalék), Görögországban (26,3 százalék) és Spanyolországban (26 százalék) volt – sorolta.

Az államtitkár közölte: Magyarországon a nagyon alacsony munkaintenzitású, munkanélküli háztartások aránya a 2015-ös 8,8 százalékról 6,2 százalékra csökkent 2022-ben.

Kitért arra, hogy míg 2015-ben a magyar lakosság 24,1 százaléka élt súlyos anyagi és szociális nélkülözésben, addig 2022-re ez 9,1 százalékra csökkent.

Háborús helyzetben is alapvető érdekünk, hogy a fizikai biztonság mellett a szociális biztonságot is megőrizzük!

 

– fogalmazott bejegyzésében Fülöp Attila.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!