Fülöp Attila: A kormány 260 milliárd forintot fordít idén idősellátásra

A kormány 260 milliárd forintot fordít idén idősellátásra, ez az összeg évről évre nő, és jövőre is fenn kívánják tartani – mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, a KDNP politikusa hétfőn a Békés vármegyei Mezőberényben.

Fülöp

 

Fülöp Attila a mezőberényi idősek otthona energetikai fejlesztésének átadóján elmondta, a kormány elkötelezett a családok megerősítése mellett. Vannak ugyanakkor olyan helyzetek, amikor nem elég a család támogatása, igénybe kell venni a szociális ellátás valamilyen formáját.

Magyarországon napjainkban 155 ezernél több idős ember veszi igénybe a házi segítségnyújtást vagy a nappali ellátást, vagy lakik idősek otthonában" 

– közölte.

Kitért arra, hogy vannak, akik a saját otthonukban szeretnének biztonságban lenni, nekik indították el a Gondosóra programot. Az eszközt már 650 ezren használják, és remélik, még többen veszik majd idénybe.

Az energetikai fejlesztés az idősotthonban lakók életminőségét javítja, a mindennapjaikat teszi szebbé" 

– mondta Fülöp Attila.

Hangsúlyozta, a szakmai felkészültség mellett szívre és lélekre is szüksége van az ott dolgozóknak.

Dankó Béla (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője ismertette: az elmúlt években csaknem 10 milliárd forint értékben érkeztek források a mezőberényi önkormányzathoz, vállalkozókhoz és civil szervezetekhez.

Véleménye szerint az energetikai korszerűsítés azért is fontos, mert egyre nagyobb szükség van a fosszilis energiahordozók felhasználásának visszaszorítására, hiszen a klímaváltozás hatásait, a súlyos aszályt például a térségben élő gazdálkodók egyre inkább tapasztalják. "Jó, ha nem veszteséget könyvelnek el idén" - jegyezte meg.

Dankó Béla szerint a városban minden korosztályra figyelnek, úgy fogalmazott,

ez minősíti leginkább a közösséget".

Siklósi István (független) polgármester elmondta, a céljuk, hogy minél jobban érezzék magukat az otthonban élők; a beruházás egyben esztétikai fejlesztést is jelent.

A mezőberényi idősek otthonát az uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz pályázatán elnyert 179,29 millió forintból korszerűsítették energetikailag. Hőszigetelték a homlokzatot és a födémet; cserélték a külső nyílászárókat; új hőtermelő berendezést, valamint napelemeket telepítettek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!