Fülöp Attila: A kormány fedezi a szociális intézmények bérminimum-emelésének többletkiadásait

A minimálbér és a garantált bérminimum emelkedésével járó többletkiadásokat továbbra is átvállalja a kormány az önkormányzati, egyházi és civil fenntartású szociális intézményektől, s a hozzájárulás a jövő évtől beépül a normatív támogatásba - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Fülöp Attila (KDNP) szociális ügyekért felelős államtitkár

Fülöp Attila a Schweitzer Albert Református Szeretetotthonban azt mondta, az elmúlt években nagymértékben nőtt a minimálbér és a garantált bérminimum, ami érintette a szociális és gyermekvédelmi területet is, az állam pedig gondoskodik arról, hogy a munkáltatók ki tudják fizetni a megemelt összeget.
    
Eddig egyedi döntések formájában történt az átvállalás, a jövő évtől azonban a hozzájárulás beépül a normatív támogatásba, ezáltal csökken az intézmények adminisztrációs terhe, működésük pedig kiszámíthatóbb és stabilabb lesz - közölte az államtitkár.
   
Hozzátette, a jövő évi költségvetésben már szerepel az erre a célra szánt mintegy 40 milliárd forint, a költségvetés elfogadása után pedig megnyílhat az út ahhoz is, hogy „törvényi garanciát biztosítsanak" a megemelt normatívának.
    
Fülöp Attila példaként elmondta: az olyan, időseket ellátó otthonoknak, mint a Schweitzer Albert Református Szeretetotthon eddig az egy ellátottra jutó finanszírozási normatívája 652 ezer forint volt évente; a plusztámogatás 313 ezer forint, így jövőre már 965 ezer forint lesz az intézmény normatívája.
    
A kiosztott sajtóanyag szerint a fogyatékos emberek nappali intézményeinek normatívája eddig ellátottanként 500 ezer forint volt, ez jövőre 189 ezer forinttal emelkedik, egy demensellátást nyújtó idősotthon 769 ezer forintos fejenkénti támogatása 372 ezer forinttal nő, a gyermekotthonok 866 ezer forintos normatívája pedig 516 ezer forinttal lesz több ellátottanként.
    
Besztercey András, a Református Szeretetszolgálat irodavezetője elmondta, két szempontból fontos nekik a mostani döntés: egyrészt érzik, hogy a kormány nem feledkezik meg a szociális ellátórendszerről, másrészt pedig nagy segítség, hogy nem kell már külön igényelniük a támogatást, így csökkennek az adminisztrációs terheik.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!