Fülöp Attila: A kormány idén 9,1 milliárd forinttal támogatja a hajléktalan-ellátórendszert

Felkészült a hajléktalanellátó rendszer a téli kihívásokra, a korábbiakhoz hasonlóan most is mindenkinek segítséget nyújt - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Fülöp Attila közölte, a kormány idén 9,1 milliárd forinttal támogatja az ellátórendszert, és létrehozott egy 300 millió forintos alapot is, amelyből a hajléktalanoknak segítenek "integrálódni" a rendszerbe.

Fülöp Attila (KDNP) az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára (b) és Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője a mentőszolgálat gondoskodó csoportjának mikrobuszánál, a Hajléktalanokért Közalapítvány Szobi utcai épülete előtt  (2018.10.16. MTI fotó:Lakatos Péter)
    
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője elmondta, a mentők gondoskodó csoportot hoztak létre, amely azoknak segít, akik önerejükből nem képesek eljutni egy hajléktalanellátóba. A csoport hétfő reggel megkezdte működését, de eddig még nem volt szükség a segítségére - tette hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!