Fülöp Attila: A közösségépítés és annak egyben tartása az élet egyik legnehezebb feladata

A közösségépítés és annak egyben tartása az élet egyik legnehezebb feladata – mondta Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, a KDNP politikusa kedden a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Hernádvécsén, a Szent György Ház átadásán.

Fülöp

Hozzátette, a közösség megtartása és az egyben tartása a mindennapi problémákkal és konfliktusokkal az egyik legnehezebb emberi munka, de annak gyümölcseként a gyermekvédelemben dolgozók átformálhatnak egy-egy életet.

Fülöp Attila úgy fogalmazott, amikor a Miskolci Egyházmegye úgy döntött, Hernádvécsén is csatlakozik a felzárkózó települések programjához, azzal a legnehezebb közösségek felemelkedését és a helyiek jövőjét segítik.

Hangsúlyozta,

az átadott közösségi ház is azt mutatja, hogy akkor lehet sikeres gyermekvédelmet építeni, ha azt közelebb tudják vinni az emberekhez.”

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!