Fülöp Attila: Minden gyermeknek biztosítani kell a szerető családi közeget

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) zenei gálával egybekötött családi nappal népszerűsíti Befogadlak nevű nevelőszülői programját május 19-én, vasárnap a Várkert Bazárban - jelentette be a szociális ügyekért felelős államtitkár szerdán Budapesten.

Fülöp Attila (KDNP) szociális ügyekért felelős államtitkár

Fülöp Attila a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a tavaly ősszel elindított programmal a nevelőszülői hivatás szépségeire és a gyerekvédelem fontosságára akarják felhívni a társadalom figyelmét. A gyerekvédelem feladata, hogy azoknak a gyerekeknek is biztosítsa a szerető családi közeget, akiket valamilyen okból kiemeltek saját családjukból - mondta az államtitkár.
    
Kothencz János, a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatójának főigazgatója szintén hangsúlyozta, az a céljuk, hogy minden gyermek családban, személyre szabott törődés mellett tudjon felnőni. A családnál ugyanis nincs jobb közeg arra, hogy a gyermekek egészséges körülmények között nevelkedhessenek, míg a családjukat vesztett gyermekeket sokszor fenyegeti a kallódás, a társadalmi perifériára szorulás - fejtette ki az intézményvezető.
    
A sajtótájékoztatón Dandó Zoltán, a Befogadlak nevelőszülői program hivatalos dalának szerzője, valamint két énekese, Kollányi Zsuzsi és Oláh Gergely is azon reményének adott hangot, hogy minél többen vesznek részt a családi napon. A szervezők közölték, hogy a zenei gálán Janicsák Veca és Szolnoki Péter is fellép majd.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!